Szórakozás

Anyja tanácsára állt prostinak a sztárügyvédnő

Sikeres jogász volt Brazíliában a 34 éves Claudia de Marchi, de egy napon úgy érezte, egy életre elege van az aktatologatásból, valami sokkal izgalmasabbra vágyik. Felmondott, és Brazíliavárosba költözött, hogy óránként 600 reálért (kb. 56 ezer forintért) szexuális szolgáltatásokat kínáljon tehetős férfiaknak.

A volt alkotmányjogi szakértő azt mondja, karrierváltásának egyik fő oka, a hiú és önző férfilégkör volt, ami a korábbi szakmáját annyira jellemezi. Azt, hogy a testéből él, a felszabadulás egyik formájának tekinti. Olyannyira, hogy blogot indított, amiben a többi nőt is arra biztatja, hogy kövessék a példáját, mert ez az, amivel a legjobbat tehetik maguknak, mind az ágyban, mind azon kívül.

„Azt hiszem, a feminizmus lényege a szabadság, és nem az elköteleződés. Azt jelenti, hogy azt tehetem, amire igazán vágyom. Ezt tettem: hoztam egy döntést, miközben a saját örömömet és a megélhetésemet egyszerre tartottam szem előtt.

Ha rendkívül racionálisan nézem, a feminizmus nincs ellentmondásban azzal, hogy szexuális örömöket kínálok a férfiaknak. Azt szeretném, ha a nők egyesülnének, és valóban értékelnék egymást és önmagukat, ahelyett, hogy az egymás elleni harccal lennének elfoglalva, mert azzal a sovinizmust szolgálják.”

Claudia de Marchi nem is tartja magát igazán prostituáltnak, mert mint mondja, nem tesz meg bárkinek, bármit pénzért. Kizárólag magasan kvalifikált, művelt férfiakkal hajlandó szóba állni, akik egyetértenek a politikai nézeteivel. Szexről csak a második találkozó alkalmával lehet szó, ha Claudia az első után elégedett a férfival.

A volt ügyvédnő nem rejtőzködik, nevével és arcával vállalja új karrierjét, mert büszke arra, amit eddig elért. Az anyja is büszke rá, sőt valójában ő javasolta a lányának az új életformát, miután látta, hogy mennyire boldogtalan, és megnézett egy dokumentumfilmet a luxuseszkortok életéről.

Claudia azt mondja, nem volt túl nehéz döntés, hiszen egyébként is imádja a szexet.

„A házasságomban, és párkapcsolataimban is mindig a szex volt a legjobb, szóval úgy döntöttem, hogy hagyom az egész tortát, és csak a cseresznyét veszem le a tetejéről.”

(via Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik