Szórakozás

Tudod, melyik film kapott Oscar-díjat abban az évben, amikor születtél?

Hamarosan, magyar idő szerint vasárnap derül ki, hogy az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia zsűrije szerint melyik volt 2016 legjobb filmje, ki volt a legjobb színész, és színésznő, és így tovább. Összesen 24 kategóriában osztanak díjat, a legtöbb jelölést, tizennégyet a La La Land kapta.

Ha kíváncsi vagy, melyik film volt a legjobb abban az évben, amikor megszülettél, keresd ki az évszámot a következő listából. Az összes filmet érdemes lenne megnézni róla, bár nem lenne kis teljesítmény, hiszen a mostani lesz a nyolcvankilencedik díjátadó.

1929: Szárnyak

Két fiatal férfi, egy gazdag és egy középosztálybeli, ugyanabba a nőbe szeretnek bele, majd harcolni mennek az  első világháborúba. Szereplők: Clara Bow, Charles „Buddy” Rogers, Richard Arlen, Gary Cooper.

1929 (még egyszer): The Broadway Melody

Két nővér karriert csinálna a Broadwayen, de a szerelem közbeszól. Szereplők: Bessie Love, Anita Page, Charles King.

(Az első 1929-es Oscar-ceremónia az 1927-28-as filmekről szólt, a második pedig az 1928-29-es filmeket díjazta.)

1930: Nyugaton a helyzet változatlan

Egy fiatal katona kiábrándul mindenből az első világháború borzalmai után. Szereplők: Lew Ayres, Louis Wolheim és John Wray.

1931: Cimarron

Egy újságíró a 19. század végén Oklahoma egyik gyorsan növő városába költözik feleségével. Szereplők: Richard Dix, Irene Dunne és Estelle Taylor.

1932: Grand Hotel

Egy csoport nagyon különböző ember ugyanabban a hotelben száll meg Berlinben, miközben mindannyiuk tragédiájára fény derül. Szereplők: Greta Garbo, John Barrymore és Joan Crawford.

Fotó: IMDB

1933: Kavalkád

1899 újévétől 1933-ig mutatja be az angol életet Jane és Robert Marryot, tehetős londoniak szemszögéből. Szereplők: Diana Wynyard, Clive Brook és Una O’Connor.

1934: Ez történt egy éjszaka

Egy elkényeztetett örökösnő elszökik otthonról, egy sztorira éhes újságíró segít neki. Szereplők: Clark Gable, Claudette Colbert és Walter Connolly.

1935: Lázadás a Bountyn

Rober Byam csatlakozik Bligh kapitányhoz és Fletcher Christian-höz egy Tahiti hajóútra a Bounty fedélzetén. Kiderül, hogy Bligh egy kegyetlen zsarnok, és hat hónap után Christian lázadást vezet ellene. Szereplők: Charles Laughton, Clark Gable és Franchot Tone.

1936: A nagy Ziegfeld

Ifjabb Florenz Ziegfeld revüproducer életének magasságai és mélységei. Szereplők: William Powell, Myrna Loy és Luise Rainer.

1937: Zola

Émile Zole francia naturalista író élete. Szereplők: Paul Muni, Gale Sondergaard és Joseph Schildkraut.

1938: Így élni jó

Egy újgazdag családból származó férfi eljegyez egy kedves nőt, aki különös családból származik. Szereplők: Jean Arthur, James Stewart és Lionel Barrymore.

1939: Elfújta a szél

Egy manipulatív déli szépség szerelmeinek története az amerikai polgárháború alatt. Szereplők: Clark Gable, Vivien Leigh és Thomas Mitchell.

1940: A Manderley-ház asszonya

Egy ifjú menyasszonyt férje halott feleségének emléke kínozza. Szereplők: Laurence Olivier, Joan Fontaine és George Sanders.

1941: Hová lettél, drága völgyünk?

Egy walesi bányászcsalád a századfordulón jobb jövőt szeretne gyermekeiknek. Szereplők: Walter Pidgeon, Maureen O’Hara és Anna Lee.

1942: Mrs. Miniver

Egy brit család a túlélésért küzd a második világháború első hónapjaiban. Szereplők: Greer Garson, Walter Pidgeon és Teresa Wright.

1943: Casablanca

1941 decemberében Casablancában egy cinikus amerikai volt szerelmével találkozik. Szereplők: Humphrey Bogart, Ingrid Bergman és Paul Henreid.

Casablanca (fotó: IMDB)

1944: A magam útját járom

Egy laza pap irányt mutat egy csoport fiatalnak. Szereplők: Bing Crosby, Barry Fitzgerald és Frank McHugh.

1945: Férfiszenvedély

A film egy alkoholista életét követi nyomon egy négynapos ivászaton keresztül. Szereplők: Ray Milland, Jane Wyman és Phillip Terry.

1946: Életünk legszebb évei

Három világháborús veterán hazatér, és látja, hogy családjaik teljesen megváltoztak. Szereplők: Fredric March, Dana Andrews és Myrna Loy.

1947: Úri becsületszó

Egy riporter zsidónak adja ki magát, hogy az antiszemitizmusról tudjon írni, és személyesen tapasztalja meg a bigottság és gyűlölet mélységeit. Szereplők: Gregory Peck, Dorothy McGuire és John Garfield.

1948: Hamlet

Hamlet herceg dilemmája, hogy megölje-e nagybátyját, aki gyanúja szerint megölte atyját és feleségül vette anyját. Szereplők: Laurence Olivier, Jean Simmons és John Laurie.

1949: A király összes embere

Egy korrupt politikus felemelkedése és bukása. Szereplők: Broderick Crawford, John Ireland és Joanne Dru.

1950: Mindent Éváról

Egy fiatal nő bekerül egy idősebb, elismert színésznő bűvkörébe. Szereplők: Bette Davis, Anne Baxter és George Sanders.

1951: Egy amerikai Párizsban

Három barát munkát keres Párizsban. A dolgok bonyolódnak, amikor ketten közülük ugyanabba a nőbe szeretnek bele. Szereplők: Gene Kelly, Leslie Caron és Oscar Levant.

1952: A földkerekség legnagyobb show-ja

Trapézművészek, egy bohóc és egy elefántidomár drámai élete. Szereplők: James Stewart, Charlton Heston és Betty Hutton.

1953: Most és mindörökké

1941-ben Hawaii-on egy katonatiszt helyettese és felesége egymásba szeretnek. Szereplők: Burt Lancaster, Montgomery Clift és Deborah Kerr.

1954: A rakparton

Egy volt bokszoló küzdelme korrupt főnökei ellen. Szereplők: Marlon Brando, Karl Malden és Lee J. Cobb.

1955: Marty

Egy középkorú mészáros és egy tanárnő szerelme. Szereplők: Ernest Borgnine, Betsy Blair és Esther Minciotti.

1956: Nyolcvan nap alatt a Föld körül

Egy viktoriánus angol úr fogadást köt, hogy az új gőztalálmányokkal meg tudja kerülni a Földet nyolcvan nap alatt. Szereplők: David Niven, Cantinflas és Shirley MacLaine.

1957: Híd a Kwai folyón 

Egy brit ezredes felügyeli egy híd építését, de nem tudja, hogy a Szövetséges hatalmak fel akarják azt robbantani. Szereplők: William Holden, Alec Guinness és Jack Hawkins.

Híd a Kwai folyón (fotó: IMDB)

1958: Gigi

Egy gazdag párizsi férfi és egy fiatal kurtizánjelölt (eleinte) plátói kapcsolata. Szereplők: Leslie Caron, Maurice Chevalier és Louis Jourdan.

1959: Ben Hur

Egy zsidó herceget elárul és rabszolgaságba küld római barátja, de kiszabadul és bosszút áll. Szereplők: Charlton Heston, Jack Hawkins és Stephen Boyd.

1960: Legénylakás

Egy férfi szobáztatással akar egy kis extra bevételhez jutni, de a szerelem közbeszól. Szereplők: Jack Lemmon, Shirley MacLaine és Fred MacMurray.

1961: West Side Story

Két, rivális New York-i bandához tartozó fiatal egymásba szeret, de a feszültségek tragédiába torkollnak. Szereplők: Natalie Wood, George Chakiris és Richard Beymer.

1962: Arábiai Lawrence

A brit T.E. Lawrence története, aki sikeresen egyesítette a különböző arab törzseket, hogy az első világháborúban együtt harcoljanak a törökök ellen. Szereplők: Peter O’Toole, Alec Guinness és Anthony Quinn.

1963: Tom Jones

Tom Jones utazásai a 18. századi Angliában. Szereplők: Albert Finney, Susannah York és George Devine.

1964: My Fair Lady

Egy nőgyűlölő professzor fogadást köt, hogy akár egy virágáruslányból is úri hölgyet farag. Szereplők: Audrey Hepburn, Rex Harrison és Stanley Holloway.

1965: A muzsika hangja

Közvetlenül a második világháború előtt egy apácajelölt nevelőnőnek áll egy sokgyerekes családhoz Ausztriában. Szereplők: Julie Andrews, Christopher Plummer és Eleanor Parker.

A muzsika hangja (fotó: IMDB)

1966: Egy ember az örökkévalóságnak

Morus Tamás története, aki ellenszegült VIII. Henriknek, amikor az szakított a katolikus egyházzal. Szereplők: Paul Scofield, Wendy Hiller és Robert Shaw.

1967: Forró éjszakában

Egy fekete detektív gyilkosság ügyében nyomoz egy rasszista déli kisvárosban. Szereplők: Sidney Poitier, Rod Steiger és Warren Oates.

1968: Olivér!

Twist Olivér az árvaházból megszökve olyan fiúk között találja magát, akiket zsebtolvajlásra nevelnek. Szereplők: Mark Lester, Ron Moody és Shani Wallis.

1969: Éjféli cowboy

Egy férfi vagyont keresni indul Texasból New Yorkba, de helyette igaz barátra lel. Szereplők: Dustin Hoffman, Jon Voight és Sylvia Miles.

1970: A tábornok

George S. Patton tábornok ellentmondásos szerepe a második világháború alatt. Szereplők: George C. Scott, Karl Malden és Stephen Young.

1971: Francia kapcsolat

Két New York-i rendőr drogcsempész ügybe botlik egy francia kapcsolattal. Szereplők: Gene Hackman, Roy Scheider és Fernando Rey.

1972: A Keresztapa

Egy idősödő maffiavezér átadja birodalmát kevéssé lelkes fiának. Szereplők: Marlon Brando, Al Pacino és James Caan.

1973: A nagy balhé

Egy piti tolvaj befolyásos barátjával hatalmas átveréssel lopja meg a maffia főnökét. Szereplők: Paul Newman, Robert Redford és Robert Shaw.

1974: Keresztapa 2

Vito Corleone fiatalsága a húszas évek New Yorkjában, és fia, Michael története, ahogy a bűnszervezet vezetőjévé válik. Szereplők: Al Pacino, Robert De Niro és Robert Duvall.

A keresztapa II. (Fotó: IMDB)

1975: Száll a kakukk fészkére

Egy bűnöző őrültségre hivatkozva kerüli el a börtönt, majd lázadni kezd a zsarnoki főnővér ellen az elmegyógyintézetben. Szereplők: Jack Nicholson, Louise Fletcher és Michael Berryman.

1976: Rocky

Rocky Balboa, kispályás bokszoló felkészül a küzdelmére Apollo Creed nehézsúlyú bajnokkal. Szereplők: Sylvester Stallone, Talia Shire és Burt Young.

1977: Annie Hall

Alwy Singer, a neurotikus New York-i komikus beleszeret Annie Hallba. Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton és Tony Roberts.

1978: A szarvasvadász

Annak vizsgálata, hogy a vietnámi háború milyen hatással van az emberek életére egy kis pennsylvaniai ipari városban. Szereplők: Robert De Niro, Christopher Walken és John Cazale.

1979: Kramer kontra Kramer

Ted Kramert elhagyja a felesége, majd a válás körüli csatázás minden emberi kapcsolatukra rányomja a bélyegét. Szereplők: Dustin Hoffman, Meryl Streep és Jane Alexander.

1980: Átlagemberek

Egy tehetős család idősebb fiának halála nagyon megviseli az életben maradottak közti kapcsolatokat. Szereplők: Donald Sutherland, Mary Tyler Moore és Judd Hirsch.

1981: Tűzszekerek

Két angol futó, egy keresztény és egy zsidó együtt versenyez az 1924-es olimpián. Szereplők: Ben Cross, Ian Charleson és Nicholas Farrell.

1982: Gandhi

Mahatma Gandhi élete. Szereplők: Ben Kingsley, John Gielgud és Candice Bergen.

1983: Becéző szavak

A nehéz természetű Aurora szerelmet keres és lánya családi problémáiba is belefolyik. Szereplők: Shirley MacLaine, Debra Winger és Jack Nicholson.

1984: Amadeus

Wolfgang Amadeus Mozart elképesztő története, ahogy vetélytársa, Antonio Salieri meséli — az elmegyógyintézetből. Szereplők: F. Murray Abraham, Tom Hulce és Elizabeth Berridge.

1985: Távol Afrikától

A XX. századi gyarmati Kenyában egy dán bárónő és egy szabad szellemű vadász egymásba szeret. Szereplők: Meryl Streep, Robert Redford és Klaus Maria Brandauer.

1986: A szakasz

Egy katona erkölcsi válságba kerül, mikor megtapasztalja Vietnámban a háború borzalmait. Szereplők: Charlie Sheen, Tom Berenger és Willem Dafoe.

A szakasz (Fotó: IMDB)

1987: Az utolsó császár

Kína utolsó császárának története. Szereplők: John Lone, Joan Chen és Peter O’Toole.

1988: Esőember

Az önző yuppie Charlie Babbitt apja nagy vagyont hagy, Charlie autista testvérére Raymondra. A két fivér beutazza Amerikát. Szereplők: Dustin Hoffman, Tom Cruise és Valeria Golino.

1989: Miss Daisy sofőrje

Egy idős zsidó nő és fekete sofőrje különös, és az évek során egyre mélyülő kapcsolata az Egyesült Államok déli részén. Szereplők: Morgan Freeman, Jessica Tandy és Dan Aykroyd.

1990: Farkasokkal táncoló

John Dunbar hadnagyot egy elhagyatott nyugati állomáshelyre vezénylik az amerikai polgárháborúban. Összebarátkozik az őslakos indiánokkal, és meggyűlöli a hadsereget. Szereplők: Kevin Costner, Mary McDonnell és Graham Greene.

1991: A bárányok hallgatnak

Az FBI fiatal kadétjának egy bebörtönzött, manipulatív gyilkos bizalmába kell férkőznie, hogy segítséget kapjon tőle egy másik, az áldozatait megnyúzó sorozatgyilkos elfogásához. Szereplők: Jodie Foster, Anthony Hopkins és Lawrence A. Bonney.

1992: Nincs bocsánat

William Munny, a visszavonult vadnyugati revolverhős utolsó melójára készül idős partnerével és egy fiatalemberrel. Szereplők: Clint Eastwood, Gene Hackman és Morgan Freeman.

1993: Schindler listája

A nácik által megszállt Lengyelországban Oskar Schindler gyáros megpróbálja megmenteni zsidó munkásait, miután megtudja, hogy egyébként milyen sors várna rájuk. Szereplők: Liam Neeson, Ralph Fiennes és Ben Kingsley.

1994: Forrest Gump

Forrest Gump, bár nem túl intelligens, véletlenül részese lesz számos történelmi pillanatnak, élete szerelme azonban folyton elhagyja. Szereplők: Tom Hanks, Robin Wright és Gary Sinise.

Forrest Gump (fotó: IMDB)

1995: A Rettenthetetlen

Sir William Wallace lázadást vezet I. Edward király ellen. Szereplők: Mel Gibson, Sophie Marceau és Patrick McGoohan.

1996: Az angol beteg

Almássy gróf csúnyán összeég egy repülőbalesetben a második világháború végén. Múltja emlékképekben tárul fel az őt ápoló nővér előtt. Szereplők: Ralph Fiennes, Juliette Binoche és Willem Dafoe.

1997: Titanic

Egy arisztokrata lány és egy szegény fiú szerelme a Titanic fedélzetén. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Kate Winslet és Billy Zane.

1998: Szerelmes Shakespeare

A fiatal Shakespeare, ötletek nélkül és üres zsebbel találkozik élete nőjével, aki a leghíresebb drámáinak megírására inspirálja. Szereplők: Gwyneth Paltrow, Joseph Fiennes és Geoffrey Rush.

1999: Amerikai szépség

A szexuálisan frusztrált kertvárosi apa beleszeret a lánya legjobb barátnőjébe. Szereplők: Kevin Spacey, Annette Bening és Thora Birch.

2000: Gladiátor

Amikor a római tábornokot elárulja a császár korrupt fia, és lemészárolja a családját, a férfi gladiátorként Rómába megy, hogy bosszút álljon. Szereplők: Russell Crowe, Joaquin Phoenix és Connie Nielsen.

2001: Egy csodálatos elme

John Nash matematikus élete rémálommá válik, miután belegyezik, hogy kriptográfusi munkát végez. Szereplők: Russell Crowe, Ed Harris és Jennifer Connelly.

2002: Chicago

Két gyilkos nő, Velma Kelly és Roxie Hart a halálsoron találják magukat és együtt harcolnak a hírnévért az 1920-as évek Chicagójában, hogy minél tovább elkerüljék az akasztófát. Szereplők: Renée Zellweger, Catherine Zeta-Jones és Richard Gere.

2003: A gyűrűk ura: A király visszatér

Gandalf és Aragorn együtt vezetnek sereget Szauron hadai ellen, hogy elvonják a figyelmet Frodóról és Samről, akik Mordorba tartanak, hogy megsemmisítsék az Egy Gyűrűt. Szereplők: Elijah Wood, Viggo Mortensen és Ian McKellen.

2004: Millió dolláros bébi

Egy elszánt nő egy megszállott bokszedzővel dolgozik, hogy profi bunyóssá válhasson. Szereplők: Hilary Swank, Clint Eastwood és Morgan Freeman.

Millió dolláros bébi (Fotó: IMDB)

2005: Ütközések

Mérhetetlenül különböző sorsú Los Angelesi emberek összefonódó történetei. Szereplők: Don Cheadle, Sandra Bullock és Thandie Newton.

2006: A tégla

Egy fedett nyomozó és kém a rendőri testületben megpróbálják felfedni egymás kilétét, miközben beszivárognak egy bostoni, ír bűnszervezetbe. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Jack Nicholson.

2007: Nem vénnek való vidék

Erőszak- és mészárláshullám kezdődik, amikor egy vadász egy balul elsült drogüzlet nyomaira bukkan, és lelép kétmillió dollárnyi készpénzzel. Szereplők: Tommy Lee Jones, Javier Bardem és Josh Brolin.

2008: Gettó milliomos

Egy bombayi kamaszt csalással vádolnak, miután megnyeri a Legyen Ön is milliomos helyi adását. Szereplők: Dev Patel, Freida Pinto és Saurabh Shukla.

2009: A bombák földjén

William James őrmester a tűzszerész osztagban szolgál az iraki háborúban. Összebarátkozik egy helyi gyerekkel, és amikor azt hiszi meghalt, keresni kezdi a gyilkosait.  Szereplők: Jeremy Renner, Anthony Mackie és Brian Geraghty.

2010: A király beszéde

VI György angol király története, aki bátyja helyett került a trónra, és legyőzte a dadogását.  Szereplők: Colin Firth, Geoffrey Rush és Helena Bonham Carter.

A király beszéde (fotó: IMDB)

2011: A némafilmes

Az utolsó némafilmes a hangosfilmek korában. Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo és John Goodman.

2012: Az Argo-akció

Veszélyes CIA-mentőakció az 1980-as iráni krízisben túszul ejtett amerikai diplomaták kiszabadításáért. Szereplők: Ben Affleck, Bryan Cranston és John Goodman.

2013: 12 év rabszolgaság

Solomon Northup, New Yorkban élő, szabad, fekete hegedűművészt elrabolják, és rabszolgaként eladják egy szadista déli ültetvényesnek. Szereplők: Chiwetel Ejiofor, Michael Kenneth Williams és Michael Fassbender.

2014: Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Az egykor ünnepelt filmszínész a Broadway egyik színházában próbál visszakapaszkodni a csúcsra. Szereplők: Michael Keaton, Zach Galifianakis és Edward Norton.

2015: Spotlight: Egy nyomozás részletei

Igaz történet egy bostoni újságíróról, aki élete legfontosabb cikksorozatát írja egy eltusolt gyermekmolesztálási ügyről. Szereplők: Mark Ruffalo, Michael Keaton és Rachel McAdams.

(via The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik