Szórakozás

Más lesz a Szentivánéji álom Eszenyi Enikő sérülése miatt

Shakespeare Szentivánéji álma február 25-én debütál a Vígszínház nagyszínpadán, főszerepben Eszenyi Enikővel, Hegedűs D. Gézával, Stohl Andrással, valamint a Víg fiatal tehetségeivel, az előadás rendezője Kovács D. Dániel, a darab színpadi változatát Nádasdy Ádám fordítása alapján Závada Péter készítette.

Szent Iván éjjele egy hatalmas házibuli, ahová azért jövünk el, hogy a vágyainknak engedelmeskedjünk. De mi történik, ha minden érzésünk irányt téveszt? Féltékeny tündérek félrekézbesített bűbájai a legváratlanabb helyzetekhez vezetnek: aki eddig a szerelem elől menekült, most üldözi azt, aki vonakodott, most vonzódik. Pukk, ez a rafinált játékmester kaján élvezettel és fáradhatatlanul működteti a félreértéseket.

Pukk szerepében Eszenyi Enikőt láthatja a közönség, akinek öt éve nem volt színészként vígszínházi bemutatója.

Nagyon sajnálom, hogy a sérülésem miatt az utolsó héten kicsit újra kellett gondolnunk a figurát. Az új Pukk bottal jár. Bár a sérülésem a mozgási amplitúdómat csökkentette, de a belső energiáimat szerencsére nem.

– mesélte Eszenyi a darabról. Hegedűs D. Géza Gyaluként tűnik fel, ő a bemutató szokatlan megközelítését emelte ki:

Tulajdonképpen a mi olvasatunkban ez a történet bennünk történik meg. Hordozzuk ezeket a szereplőket a lelkünkben, képzeletünkben, gondolatainkban. Az emberi ösztön hihetetlen vad, szélsőséges álmokat előhívó erdővé tud varázsolódni egy elbűvölő éjszakán, megszülethetnek ezek a történetek akár ma is.

Orosz Ákos, akit az évadban a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjaként is láthattunk már, most Demetriusként küzd meg egy reménytelennek tűnő szerelemmel. „Igyekszem egy lágyabb, érzelmesebb vonalat képviselni” – meséli, hozzátéve, hogy egészen furcsa helyzet a számára, hogy már nem ő a legfiatalabb egy próbafolyamatban. Hermiaként Szilágyi Csenge, Helénaként Bach Kata, Lysanderként Ember Márk bizonyíthat. „Most én vagyok, aki már eggyel higgadtabban vág bele a dolgokba. Nem azt mondom, hogy nem maximális erőbedobással próbálok, de egészen máshogy, mint eddig. Egy nyugodtabb karaktert hozok majd, mint amit megszokhattak tőlem a nézők.”

Stohl András a főpróbahéten ünnepelte 50. születésnapját, az előadás szereplői fel is köszöntötték. Az általa megformált karakter a drámatörténet egyik legizgalmasabb figurája.

Azért fontos ez az előadás, mert egy egészen más nyelven szólal meg, mint ahogy eddig bármikor láttam. Ez tényleg a fiatalok előadása

– teszi hozzá Stohl.

Kovács D. Dániel, akit tavaly ősszel a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdő tehetségnek választottak, két éve a Vígszínház társulatának tagja, ez lesz az első nagyszínpadi rendezése.

A Szentivánéji esetében összegezni lehet rengeteg tapasztalatot: fiatalságról, szerelemről, színházcsinálásról, a tudatalattiról szólhat az elmesélt történet. Ha megtalálom benne az igazságot, ha magamra ismerek, úgy már tudok hitelességre is törekedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik