Szórakozás

Pataky Attila: A NASA éjjel-nappal hazudik

Szerda este az egész világ a NASA-ra figyelt: a szervezet bejelentette, hogy hét Föld-szerű bolygóra bukkantak. Megkerestük Pataky Attilát, hogy mit gondol a hírről: tőlünk értesült a felfedezésről.

Az egész egy nagy simli, még a jéghegy csúcsánál is kisebb

– mondta a rockzenész, akinek már nem hiányoznak az ufók. Őt egyébként különösebben nem érdekli a hír, csupán a jelenlegi valóság. Szerinte egyébként a NASA több mindent elhallgat, amit egy történettel is szemléltetett.

Képzeld el, hogy bemész egy étterembe, ahol látod, hogy hátul nagy konyha működik és sorra készülnek a finomabbnál finomabb ételek. Ám amikor rendelsz valamit, a pincér egy pirítóst hoz ki neked.
– De hiszen látom, hogy hátul főznek – kiáltasz fel.
– Sajnálom, csak ez van – mondja a pincér.

Felmerült bennünk a kérdés, hogy a NASA miért hallgatna el bármit is. Patakynak erre is van magyarázata:

információ = hatalom,

a NASA pedig hataloméhes.

Éjjel-nappal hazudnak csak. Olyan, mint amikor a kutyának adsz tenyérből egy kis csontot és ő azzal eljátszik

– mondta,  majd hozzátette, hogy nagyképűség azt gondolni, hogy akár csak a mi Naprendszerünkben is mi vagyunk a meghatározóak.

Azzal miért nem foglalkozik senki, hogy már 3510 jégkorszakot túlélt az emberiség? Azért, mert az nem passzol a materiális nézetükbe!

– magyarázta.

Pataky szerint egyébként se a jégkorszaktól, se a globális felmelegedéstől nem kell félni, ugyanis csak a háttérhatalmak akarják azt, hogy állandóan féljünk és szorongjunk.

Örökéletű fénylények vagyunk, ezzel nekünk nem kéne foglalkozni

– zárta le.

Hét Föld-szerű bolygót találtak

A NASA tudósai magyar idő szerint szerda este bejelentették: egy tőlünk 40 fényévre található csillag, a Trappist-1 körül hét Föld-szerű és nagyságú bolygót fedeztek fel, ezek közül pedig három a lakható zónában van – azaz nincs sem túl közel, sem túl távol a központi égitesthez képest. A kutatók szerint a három bolygó közül bármelyiken lehet folyékony víz is. Mint fogalmaztak: “Már nem az a kérdés, hogy megtaláljuk-e a második Földet, hanem az, hogy mikor.”

További részletek erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik