Szórakozás

Egy kínai élményparkban áll a világ legrondább Vasembere

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 02. 23. 12:58

A Louvre üvegpiramisa és a Szfinx nem vonzott elég látogatót, így az üzemeltetők radikális módszerekhez folyamodtak.

Korábban a témában:

Az 1,3 milliárd embernek otthont adó óriási ország legtöbb lakójának sem – finoman szólva is szűkös – anyagi lehetőségei, sem ideje nem engedi, hogy külföldre utazzon, így az ország számtalan pontján találkozhatunk a nyugati épületek, szimbólumok, sőt, néha egész városok, vagy városrészek kicsinyített másait tömörítő élményparkokkal.

Ilyen az Anhuj tartománybeli négymilliós Chuzhou egyszerűen csak  a Világ Kulturális Öröksége Parknak nevezett látványossága is, ahol 2015-ben egy egészen elkészült a gizai piramisok tövében várakozó Szfinx másolata.

Ez egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az üzemeltetők előbb a Louvre üvegpiramisát másolták le, majd teljes pánikba esve mellé állították az egyértelműen tojásfejűvé avanzsált Vasember harmincméteres szobrát.

Ennek egyáltalán nem látjuk értelmét, de most legalább egy dolog már van, amiért megéri elhajtani a város szélén lévő park bejáratáig – hiszen ki ne akarna szelfizni a világ legrondább szuperhősévé tett Tojás Tóbiásával?

Fotók: QQ

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.