Szórakozás

Kálmán Olga meg akarta nézni magának Simicska Lajost

kálmán olga (kálmán olga)
kálmán olga (kálmán olga)

14 év sok volt, elég volt – mondta Kálmán Olga az Indexnek arra a kérdésére, miért hagyta ott az ATV-t. A döntést elég hamar, két nap alatt hozta meg.

Nagyjából ugyanazt csinálja majd a Hír Tv-nél is, mint az ATV-nél.

Nincsenek, nem is voltak soha szerepálmaim, soha nem akartam zenés-táncos showműsort vezetni közönség előtt.

– mondta.

Arról a pletykáról, hogy havi négymilliót keres majd, azt nyilatkozta:

aki ismeri a szakmát, pontosan tudja, hogy ilyen havi fizetés nincs a szakmában, mindenesetre köszönöm Habony Árpádnak, vagy aki ezt a kommunikációs bravúrt kitalálta, mert ezek szerint igen nagyra becsüli a piaci értékemet.

Már Simicskával is találkozott új munkahelyén:

Mindenképpen meg akartam nézni magamnak, a tárgyalások alatt mondtam, hogy szeretnék vele beszélni, mert kíváncsi vagyok arra, miért akar engem a tévéjébe. Azt mondta, hogy “Olga, csinálja tovább ugyanazt, amit eddig, csak szabadabban”. Ez elég jól hangzott.

Szerinte nem kell neki mindenképpen baloldali tévénél dolgoznia, az ATV-nél se volt ez soha kimondva.

Hosszú éveken át igyekeztünk levakarni magunkról a szoci vagy balos házitévé bélyeget. Konkrét műsorok szűntek meg ennek érdekében. Mindig megpróbáltunk korrekt tájékoztatást nyújtani, és szerintem sikerült is, és a HírTV-nél is sikerülni fog.

Orbánt sokszor hívta műsorába, de mindig közbejött neki valami.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik