Budapest, 2014. június 18.
Görbe Nóra színésznõ a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Szórakozás

Görbe Nóra élete legnehezebb időszakán van túl: elveszítette a férjét

24.hu
24.hu

2017. 02. 21. 06:49

Korábban a témában:

A 60 éves színésznő hosszú hallgatás után, először beszélt fájdalmáról. Kiderült, hogy az elmúlt években nem csak hitele és a behajtók miatt kellett aggódnia, férje életéért is küzdöttek.

A hitel, amelyet 2008-ban a férjem vett fel, nem tűnt veszélyesnek, és természetesen engem is érintett minden ebből adódó nehézség. Ahogy emelték a havi törlesztőt, ő egyre idegesebb lett, és az állandó stressztől nagyon lefogyott. 2010-ben rákbeteg lett. Sajnos már az első diagnózis áttéteket mutatott, ennek ellenére onnan sikerült gyógyszerekkel, táplálással 25 kilogrammot híznia, bizakodtunk, újra tudott járni, mozogni, vezetni, egy ideig dolgozott is

– mesélt a kezdetekről a Blikknek Görbe Nóra.

A második csapás szigorúbb volt. Intenzív osztály, majd hosszú hónapokon át tartó rehabilitáció következett. Mindezek a körülmények a bankot természetesen nem érdekelték. Felváltva kórház, ügyelet, sürgősségi, mentők és itthon ápolás következett. Energiáim 150 százalékát mozgósítva, 24 órás ügyeletben voltam, mindenféle minőségben harcolva a prosztatarák ellen

– részletezte élete legnehezebb időszakát a színésznő, aki a küzdelem ellenére elveszítette férjét.

A gyógyszerek már nem hatottak, a csontáttétek ­miatt már mozogni is alig tudott. Életem legnehezebb próbatétele volt végignézni, ahogy egy egész életében sportoló, egészséges ember a szemem láttára elsorvad. Aki itt volt és látta, annak a hat kórháznak a dolgozói, ahol megfordultunk, tanúi voltak erőfeszítéseimnek. Az első prognózist négy évvel élte túl. Ha járt volna szűrésre, ma is élne. Már nem lehetett megoperálni, és augusztus 14-én 20 óra 33 perckor meghalt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.