Szórakozás

Tóth Gabi A Dalról: Kicsit szomorú vagyok, de remélem egyszer sikerül az álmomat beteljesítenem

Ha máshonnan nem is, Majka örömujjongásából már biztosan mindenki értesült róla, hogy kiderült, ki képviseli idén Magyarországot a Kijevben megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsűri és a nézők együttes döntése alapján végül Pápai Joci és Origo című dala nyerte A Dal című hazai válogatót, kiejtve ezzel olyan elsőre befutónak ítélt énekeseket, mint például az új stílusra lelt Tóth Gabi.

Az énekesnőnek a döntő végén ugyan a legjobb négy közé sem sikerült bejutnia, de korrekt módon a TOP 4-nek, és magának a győztesnek is külön gratulált Facebook-oldalán, ahol egy rövid élő bejelntkezésben is reagált arra, hogy idén sem sikerült diadalmaskodnia a versenyben.

Kicsit szomorú vagyok, de közben nagyon boldog a lelkem, mert eljuttathattam ezt a dalt hozzátok. (…) Csodálatos dalokat fogunk még írni nektek a jövőben; ez a projekt ez marad, szárnyal, tovább fogok repülni, mint az a kis sárgarigó, és ez a fontos. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy mellettem álltatok”

– mondta Tóth Gabi kissé elcsukló hangon, de hangsúlyozva azt is, nem áll szándékában feladni a küzdelmet.

“Remélem, hogy egyszer majd sikerül az álmomat beteljesítenem. De valójában az én álmom az volt, hogy erre a stílusra léphessek, és elénekelhessem nektek, és ez megtörtént. Szeretem a hazámat, szeretlek titeket! Köszönöm az összes létező szavazást az összes portálon, az Eurovízió hivatalos oldalán; mindenhol megnyertem, hogy engem szerettetek volna kint látni. Külföldön is az összes szavazást megnyertem, ennél nagyobb visszaigazolás nincs. Nincs is másra szükségem, ti vagytok nekem a zsűri” – hallható a Hosszú idők című dallal induló énekesnőtől az alábbi videóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik