Szórakozás

Pápai Joci, A Dal győztese: Csak úgy jöttem a semmiből

Az egykori megasztáros úgy érzi, 31 éves álma teljesült az Eurovízióra való kijutással.

Nagyon jól érzem magam, fantasztikus érzés. Csak úgy jöttem a semmiből, és egy hullámon vagyok rajta. (….) Azt hiszem egy zenész életében… semmi mást nem tud elérni, minthogy a hazáját képviselje egy világ előtt. Azt hiszem, hogy nem kell semmi más nekem az életben”

– mondta el rögtön a hazai eurovíziós dalválogató döntője után az MTVA-nak a győztes énekes, aki elárulta, nagyon nagy hagsúlyt szeretne fektetni a kijevi megmérettetésen is a magyarságra, “oda szeretne csapni”, és elsődleges szempontnak tartja, hogy a hazai hagyományokat és zenei ízlést megismertesse a nemzetközi közönséggel.

“Nagy energiákat kapok tőletek, és ezt a koncertjeimen viszonozni is szeretném” – üzent rajongóinak is Pápai Joci az ITT látható interjúban, IDE kattintva pedig azt is megnézheted, milyen őrjöngve fogadta jó barátja, Majka a győzelem hírét.

Ha pedig valaki eddig valamilyen okból nem látta és hallotta volna azt a produkciót, amellyel idén Magyarország indul az Ukrajnában megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor őt a világért nem fosztanánk meg ettől az élménytől. Tessék, alább máris meg lehet tekinteni Pápai Jocit és győztes dalát, az Origót:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik