Szórakozás

Zámbó Krisztián ittasan hajtott át egy piros lámpán

Az énekes arról beszélt a közösségi oldalára készített live videóban, hogy elég nehéz másfél heten van túl és hogy elkövetett egy hibát. Most kiderült, hogy elkeseredettségének oka nem más, minthogy a rendőrök múlt héten elkapták ittas vezetés közben. Zámbó Krisztiánt a csepeli kapitányságra vitték az igazoltatás után, a piros lámpán való áthajtás miatt kiszabott bírságon felül pedig a jogosítványát is elvették.

A Bors megkeresésére az énekes bevallotta, hogy több pohár ital után ült a volán mögé, de hozzátette, nem érezte, hogy gond lehetne belőle.

Elkaptak a rendőrök, ittas vezetéssel, Csepelen. Barátok invitáltak születésnapi buliba, hívogattak, végül igent mondtam. Beugrottam egy haveromhoz, indulás előtt öt-tíz perccel pedig megittam pár felest. Nem éreztem úgy, hogy bármi bajom lenne, ezért is mertem elindulni. A rendőrök meg azért állítottak meg, mert szerintük áthajtottam egy piroson. Azt hittem, még éppen átérek. Amikor kiszálltam, és rákérdeztek, azonnal beismertem, ‘Igen, ittam’. Bevittek, hetvenhét ezrelék volt a véralkoholszintem, a régi jogszabályok szerint ez szabálysértés lett volna, most szigorúbbak. Elég volt ahhoz, hogy elvegyék a jogsimat. Sofőrszolgálattal mentem haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik