Szórakozás

Sebestyén Balázs: Kósa Lajos miért nem tud összefüggő mondatokban fogalmazni?

Ahogy azt csütörtökön megírtuk, a Nébih vizsgálata alapján kiderült, hogy a multik silányabb minőségű termékeket terítenek Magyarországon, mint Nyugaton. A téma azóta is pörög, a péntek reggeli Morning Show-ban is erről beszélgettek, fel is hívták Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárt, aki úgy nyilatkozott, szerinte nem is az ügy jogi vonatkozása a fontos, ez inkább tisztesség kérdése. Utalt arra is, hogy végül mindig a vásárló dönt, és az emberek azzal fejezhetik ki a véleményüket, hogy mit vásárolnak meg, és mit nem. Sebestyén Balázs a beszélgetés végén köszönt el az államtitkártól (akit egyébként letegeztek, “mert a műsorban ez a szokás”:

Ez nagyon korrekt volt. És Kósa Lajos miért nem tud ilyen mondatokban fogalmazni? Sosem hallottunk még tőle ilyen szép összefüggő mondatokat.

Kósa Lajost, aki szerint az olimpia nem az ország ügye, szintén kérdezték pénteken egy másik reggeli műsorban, a Mokkában, de ő egy másik témáról, az újabb nemzeti konzultációról értekezett. Csak előtte elmondta, hogy vannak ügynökökkel feltöltött, nem igazi civil szervezetek, meg

vannak az igazi civil szervezetek, melyek valami konkrét kérdéssel foglalkoznak, mint a debreceni pergő, a fehérgalambtenyésztők vagy a makramékészítők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik