Szórakozás

Békét kötött Czeizel Endre családja és a szerető

Czeizel Endre (Array)
Czeizel Endre (Array)

Közel négyszázmilliós vagyont hagyott hátra a 2015 augusztusában elhunyt Czeizel Endre.

Az örökségért a genetikus családja mellett szeretője, s két kisgyermekének édesanyja, Dóra is harcba szállt a családdal. A nő százmilliós örökségigénnyel állt elő, amit Czeizel felesége és gyermekei irreálisnak tartottak.

Az orvos fia, Gábor a Storynak elmondta: a család békét köt a tudós szeretőjével az örökség miatt.

“Apánk fantasztikus ember, olyan tudós és gondolkodó, akinek a szellemi hagyatéka felbecsülhetetlen, milliónyi még meg sem született gyereknek adta ezt. Méltatlannak tartom az örökség körüli harcot”

– mondta a Storynak Gábor, akit szerint édesapja, amikor megkapta diagnózisát a leukémiáról, tudta, hogy menthetetlen. Orvosként tisztában volt azzal is, hogy körülbelül mennyi ideje van még hátra, és élete utolsó időszakában pontosan ugyanolyan tudatosan és körültekintően élt, mint addig bármikor.

“Kiszámította, mennyi ideje volt hátra. Egyetlen lehetősége volt az időnyerésre, mégpedig egy nagyon agresszív kemoterápia, amit azért próbáltak ki nála, mert nagyon jó fizikuma volt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik