Szórakozás

Harrison Fordnak sikerült majdnem egy utasszállítón landolnia

24.hu
24.hu

2017. 02. 15. 09:12

Korábban a témában:

Nem, a színész ezúttal nem a Millenium Falcont vezette, sőt Csubakka sem ült mellette – talán éppen ez lehetett a gond.

Harrison Fordnak ugyanis elég érdekes “kalandban” volt része a kaliforniai repülőtéren, miután egy éppen a felszállópályán haladó Boeing 737-es utasszállító felett sikerült átrepülnie saját kisgépével, és végül landolnia a kifutópályán.

Az ügyet egyébként hivatalosan nem erősítették meg, a szabálytalankodó pilótát sem nevesítették, de azt elismerték, hogy a biztonsági előírások megsértése miatt nyomozás indult az ügyben. Az NBC News szerint azonban az irányítótorony és a pilóta közti hangfelvételen egyértelműen hallható, hogy Harrison Ford vezette a gépet, aminek a torony megadta ugyan az engedélyt a leszállásra, aztán mégis a leszállópálya helyett a vele párhuzamosan futó útra tette le a gépét, miközben az American Airlines egyik repülőgépe 110 utassal és 6 fős személyzettel elhúzott alatta.

A képzett pilótaként a repülésért rajongó, sőt régi repülős relikviákat is gyűjtő 74 éves színésznek nem ez volt egyébként az első merész légi sztorija. 2015-ben súlyos sérüléseket is szenvedett, amikor egy golfpályán ért földet a kisgépével;  de előfordult az is, hogy egy helikopterrel landolt balszerencsésen.

Harrison Ford gépe (harrison ford, )
A 2015-ös baleset Fotó: Europress Fotóügynökség
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MOSCOW, RUSSIA- FEBRUARY,23 (RUSSIA OUT) Russian President Vladimir Putin attends a wreath laying ceremony to the Tomb of Unknown Soldier, marking the Defender of the Fatherland Day on February 23, 2017 in Moscow, Russia.  (Photo by Mikhail Svetlov/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.