Szórakozás

A köztévé megvált a rákból felépült riportertől, Nagy Györgytől

A szombat esti Story-Gálán még megkapta a 2017-es év Televíziós személyiség Érték díját Nagy György, de munkája már nincs a köztévénél. A 64 éves riporter, aki az Ablak, a Reggel, a Főtér és a Hol-mi? című műsorok arca volt, 45 év után távozott az MTVA-tól. A köztévé szerint közös megegyezéssel, a 2013-ban gyomorrákkal műtött tévés azonban máshogy gondolja.

Enyhe rásegítéssel. Úgy látom, ez most koncepció, Gundel Takács Gábor az utolsó a régiek közül, aki most lekapcsolja ott a villanyt. Új tévét építenek, megvan a saját koncepciójuk, ebbe a régi tévések nem férnek bele. Megértem, nincs ezzel semmi baj

– mondta el a Borsnak Nagy György, aki arról is beszélt mivel foglalkozik távozása óta.

Amióta nyugdíjas vagyok, háromszor annyit dolgozom. A Ridikül műsornak van egy Kultúrhistóriák című rovata, ahova hetente írok, dolgozom a következő történelmi regényemen, és ismét bekerült az életembe a rock. Régen a Viktória rockegyüttesben játszottam, újra megtaláltuk egymást a srácokkal, nevünk nincs, de zenélünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik