Szórakozás

Túl van a műtéten Tahi-Tóth László

A színész még január 21-én a színpadon, egy előadás közben lett rosszul, ezt követően hívtak hozzá mentőt, ami a Honvédkórházba szállította. Néhány nappal később átszállították az Országos Idegtudományi Intézetbe, ahol kiderült, hogy egy korábbi sztrókja miatt agyérműtétre lesz szüksége.

Az eredeti tervek szerint, múlt pénteken műtötték volna meg Tahi-Tóth Lászlót, ám egy vérhígító gyógyszer átállítása miatt el kellett halasztani az operációt. Szerdán délelőtt azonban túlesett a színész a beavatkozáson, de teljes felépülése biztosan eltart még néhány hétig.

Nagy izgalomban teltek az elmúlt napok, Laci rengeteg vizsgálaton esett át, hiszen volt már neki korábban egy enyhe sztrókja, amiből lehet, hogy visszamaradt valami, és ez okozott gondot. A műtét előtti reggel bent voltam nála, de már nem tudtam beszélni vele, altatták. Megvártam, amíg betolták a műtőbe, borzasztó érzés volt…

– mesélte a Blikknek a színész felesége, Kárászy Szilvia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik