Szórakozás

Gór Nagy Mária elborzadt a monogámia hallatán, aztán kiderült, hogy nem is tudja, mit jelent

A szerda reggeli Mokkában Bíró Icával és Gór Nagy Máriával beszélgettek a műsorvezetők a megcsalásról és a kapcsolatokról. Az hamar kiderült, hogy a vendégek egyike sem tartott még szeretőt, – nem úgy mint Pintér Tibor, akinek több viszonya volt, mint amit össze tudna számolni – ugyanakkor a színésznő került már megalázó helyzetbe.

Gór Nagy Mária elmondta, hogy első férje, aki két fiának is az édesapja bizony megcsalta őt.

Lefektettem a gyerekeket, ott ültünk a karácsonyfa alatt és akkor közölte velem, hogy viszonya van valakivel már fél éve. Az nagyon szíven ütött

– mesélte a 69 éves színésznő, aki már sejtette, hogy a férfi más nőkhöz jár és emiatt össze is verekedett vele.

Demcsák Zsuzsa aztán felvetette a kérdést, kötelező-e, hogy az emberek monogám kapcsolatban éljenek. Gór Nagyból ekkor kitört egy gondterhelt:

Jajj, istenem…

Mivel ennyire futotta, Bíró Ica vette át a szót, a színésznőnek eztán esett le, hogy keverte a szezont a fazonnal.

Ja, mi az, hogy monogám? Elfelejtettem… Áh, értem, én most a remeteségre gondoltam. De akkor, ha a monogám azt jelenti, hogy legyünk hűségesek a párunkhoz, akkor igen, legyünk monogámak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik