Szórakozás

Gáspár Laci kiütötte a K-1 világbajnokot

Gáspár Laci gyerekkora óta érdeklődik a küzdősportok iránt, de egy sérülés miatt az anyukája megkérte, hogy inkább ne versenyezzen. Az RTL Spike-on futó Playback Párbaj házigazdája szerdán kivételt tett és újra kesztyűt húzott: Laszák Zoltán K-1 világbajnokkal mérte össze az erejét egy bokszgép segítségével. Három körben mérkőztek meg, az énekes rúgásai pedig két esetben erősebbek voltak – persze a ringben valószínűleg ő maradt volna alul.

Óriási megtiszteltetés, hogy megismerkedhettem Zoltánnal, az pedig csak szebbé teszi a dolgot, hogy ha úgy nézzük, nyertem is ellene, persze ez csak egy jópofa játék volt. Biztos vagyok benne, hogy élesben, a ringben két másodperc alatt kiütne

– mondta nevetve a 24.hu-nak Gáspár Laci, a Bellator Budapest 2017 gála sajtótájékoztatóján.

Nagyon jó, hogy vannak ezek az MMA és K-1 mérkőzések, imádom őket, jobbak akár az akciófilmek. Azt mondta anyukám, amikor tizenhárom éves voltam, hogy nem versenyezhetek, mert látott egy sérülést a szemöldökömön. Azóta se harcolok, hallgatok rá!

Az énekes egyébként az elmúlt években komoly változáson ment keresztül a sok edzésnek és életmódváltásnak köszönhetően.

2015 szeptemberében kezdtem ennek nagyon nekiállni. Egy évre rá 18 kilótól szabadultam meg. Nem könnyű megtartani a versenysúlyomat, mert az a típus vagyok, hogy már attól is hízok, ha ránézek egy ételre. De érzem, hogy a mozgás nagyon jót tesz, ezért hetente háromszor-négyszer keményen edzek

– tette hozzá Gáspár Laci.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik