Szórakozás

Segítünk, ha nem érti a 8 millió lájkot Beyoncé fotóján

Beyoncé terhességének híre felborította az internet egyensúlyát, az énekesnő posztja jelenleg a legtöbbet lájkolt fotó, és még ahhoz is eljutott a hír, aki eddig azt se tudta, hogy ki az a Beyoncé. Igazából nem véletlenül, férje, Jay Z és ő Hollywood és a szórakoztatóipar egyik legmeghatározóbb házaspárja, Beyoncét úgy szokták emlegetni, hogy az Univerzum királynője. De miért fontos ennyi ember számára, hogy ennek a két embernek hamarosan ikrei születnek? Valójában senki sem érti, de azért megpróbáljuk összeszedni, miért ver olyan sok ember szíve együtt ezzel a családdal.

Ki emlékszik már arra, hogyan is indult a kapcsolatuk?

Pontosan nem tudni az időpontot, de valamikor 1999 végén, 2000 elején ismerkedtek meg, Beyoncé ekkor még csak 18 éves volt, és ha minden igaz, csak egy évvel később kezdtek randizni.

Másfél évig csak telefonáltunk, és ez nagyon megalapozta a kapcsolatunkat. Olyan fontos, hogy legyen valakid, akit kedvelsz, és aki őszinte veled.

− mondta Beyoncé egy korábbi interjúban.

A kapcsolatukról ekkor még nem lehetett túl sok részletet tudni, nem jelentek meg közösen a vörös szőnyegen, márpedig ebben a világban így illik bejelenteni egy kapcsolatot. Az első közös daluk viszont már 2002-ben kijött.

Bonnie & Clyde

A leghíresebb közös számukat, a Crazy in Love-ot csak egy évvel később adták ki, ráadásul két Grammyt is nyertek. Igazából ekkor már mindenki tudta, hogy együtt vannak, készültek róluk fotók, de a vörös szőnyegen csak a 2004-es MTV Music Awards-gálán mutatkoztak be.

Fotó: Steve Granitz / WireImage
Fotó: Steve Granitz / WireImage

A munkán kívül túl sok mindent nem osztottak meg a nyilvánossággal, 2008-as esküvőjüket is családi körben tartották. Beyoncé akkor csak annyit nyilatkozott a Seventeen magazinnak, hogy semmiképpen sem akart 25 éves kora előtt férjhez menni.

Sokáig úgy tűnt, hogy a kapcsolatukban minden stimmel, és tényleg tökéletes az életük. Amihez nyúlnak, az arany lesz, Beyoncé nemcsak a girl power egyik fő alakja, a nők példaképe, hanem szuper feleség is, akit imád a férje.

Azt viszont csak találgatták, hogy miért nem, vagy egyáltalán mikor esik teherbe az énekesnő. Ahogy Jennifer Anistonnál is központi téma a terhesség, úgy Beyoncénál is előbb pletykálták a gyereket, minthogy tényleg teherbe esett volna.

Végül 2011-ben, hasonlóan nagy hírverést csapva, az MTV Music Awards gálán jelentette be, hogy gyereket vár. A produkciója végén simította meg a hasát. Bár megkapta, hogy

biztos csak egy párna volt a ruhája alatt,

később kiderült, hogy ez hülyeség, 2012 januárjában megszületett Jay Z-vel az első közös lányuk, Blue Ivy. Azt pedig csak évekkel később, egy 2013-as dokumentumfilmben árulta el az énekesnő, hogy két évvel Blue Ivy előtt egyszer teherbe esett, de elvesztette a babát.

Hallottam a szívhangot, ami a legcsodásabb zene volt, amit valaha hallottam életemben. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy milyen érzés, ha egy baba nő a hasadban, persze, hogy üvölteni akartam, elmondani mindenkinek. Aztán visszarepültem New Yorkba, és semmi szívverés.

Az, hogy milyen volt a házaspár kapcsolata, maximum pletykákból sejthettük, illetve a híres liftes incidensből. 2014-ben Beyoncé Jay Z-vel és a nővérével Solange Knowles-zal vettek részt a New York-i MET-gálán. Később szivárgott ki egy olyan felvétel, amin Beyoncé nővére ütötte meg Jay Z-t, állítólag azért, mert a rapper megcsalta a feleségét. Később Beyoncé a Lemonade című albumán tesz említést egy nőről, akivel Jay Z-nek viszonya lehetett (Becky with the good hair). Állítólag.

El is érkeztünk a jelenhez, Beyoncé házassága úgy tűnik, erősebb, mint valaha, a honlapján hosszú sorokban áradozott az anyaságról, miközben privát családi fotókat osztott meg. Ott tartunk, hogy a celebeknél még annak is illik gratulálni Beyoncénak, akinek semmi köze az énekesnőhöz, vagy akivel nincsenek is jóban. Beyoncé szinte a tökéletesség és a profizmus mintaképe lett, akinek minden összejött. Pénz, siker, tehetség, szerelem, család.

Ha pedig valami széthullik, marad ő a királynő. Akkor az emberi oldalát lehet szeretni.

(People)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik