Szórakozás

Házibuli Attila havi egymillióból megvalósította az álmait

A mulatós karrierje 15 éve indult. Akkor még Nagyatád és Budapest között ingázott vonattal, hogy ott lehessen az élő műsorában, az évek során azonban rendesen megszedte magát. Tilinger Attila néhány év alatt beletanult a televíziózásba, céget alapított és a fellépésekkel is szépen keresett. Hogy pontosan mennyit, azt a Borsnak árulta el.

A 2007. és 2012. közötti időszakban fellépések nélkül havi nettó félmillió forintos fizetésem volt. Ehhez jött az átlagosan számolható száz nyári buliból tisztán zsebembe kerülő körülbelül nyolcmillió forint, így akkoriban havi egymillió forintból éltem. Sok mindent megengedhettem magamnak. Bulik minden hétvégén, volt olyan éjszaka, hogy kétszáz­ezer forintot költöttem el.

A ráncait feltöltető Házibuli Attila azonban a szórakozás mellett gondolt a jövőre és nagy álmait is megvalósította a pénzből.

Anyukám annak idején azt mondta, hogy az álmokat valóra kell váltani. Vettem egy terepjárót és egy sport Mercedest, mert mindig vágyam volt egy fehér sportos autó. Létrehoztam Pesten a hangstúdiómat, a legmodernebb cuccokkal, berendeztem a házat úgy, ahogy nekem tetszik. Gondolok a jövőre, aranyban tartom a megtakarításomat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik