Szórakozás

Gesztesi Károly: Nem hazudhatok, az eset óta egy kortyot sem ittam

A színész még tavaly novemberben balesetezett, miután súlyosan ittas állapotban ült a volán mögé. Gesztesi Károly eleinte tagadta, hogy ivott volna, később aztán elismerte, majd kislányára kente a dolgot. A bírósági döntés után – amely nyomán két évre bevonták a jogosítványát – elmondta, hogy örül, hogy már nem kell hazudnia.

Gesztesi most arról is beszélt, hogy a baleset óta nem ivott és ez most tényleg igaz, hiszen amúgy sem hazudhat.

Hívő ember vagyok. Nem hazudhatok! November 6-án amatőr voltam, ittasan vezettem, ezért meg is büntettek, bár nem büntetésnek fogom fel. Nem emészt a dolog, elengedtem, de az El Camino zarándokutat fontolóra vettem, és az eset óta egy kortyot sem ittam.

A színész Blikknek adott interjújából az is kiderül, hogy korábbi fogadalmát is csak egyszer szegte meg.

Csak egy spontán tivornyám volt tavaly nyáron. Két és fél napig tartott, és imádtam minden pillanatát. Ha nincs munka, hedonistává változom, de most felkészülésben vagyok. Innék, ha kívánnám, de nem kívánom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik