Szórakozás

A Dal: Újabb hat továbbjutó került az elődöntőbe

24.hu
24.hu

2017. 01. 28. 21:45

Korábban a témában:

A múlt heti tragikus veronai buszbaleset miatt kegyeleti okokból elmaradt A Dal második előválogatója, a héten azonban újra jelentkezett a műsor. Újabb 10 produkció mutatkozott be, amiből ezúttal is hatan jutottak tovább, akárcsak az első fordulóból.

Elsőként a Peet Project állt a színpadra. Kill your monster című daluk 40 pontot kapott. Frenreisz Károlyt azonnal felrázta a dal a fáradtságból, de felkelt. Zséda hasonlóan érzett és profinak nevezte az előadást.

Tóth Andi nőiesebb oldalát mutatta meg az I’ve got a fire-rel, de csupán 34 pontra volt elég. Caramel úgy érezte, hoyg a 18 éves lányban sokkal több a játékosság meg a csintalanság, mint a dalában. Both Miklós is úgy érezte, hogy a tehetségkutató nyertes még nem találta meg a saját útját, a dalban nem talált semmi újat, nem tudott neki újat mondani se a zene, se a szöveg.

Fotó: Facebook

Annaelza és Kása Juli Jártam című dala se győzte meg a zsűrit. Ők is 34 pontot kaptak. Pedig Both Miklós a 30-as mezőny egyik legjobban várt és legizgalmasabb dalának gondolta, de Caramel szerint is jobbak voltak felvételről, mint élőben, amikor hamis hangok is becsúsztak.

Az ismeretlen Chase azonban lenyőgözte a bírákat. A Dust in the wind  39 pontot ért. Zséda szerint az is plusz pontokat hozott az énekesnek, hogy szép és jól mutat a színpadon. Szakma szempontból azért a különleges hangszínét is megdícsérte. Caramel szerint komoly intelligenciára vall, hogy most jött csak el aműsorba, amikor már kész van.

A Galambos Dorina vezette Mrs Columbo erős stílusváltáson esett át. A Frozen King 38 pontot gyűjtött be. A zsűri szerette, de egy kicsit többet vártak. Szerintük többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Fotó: Facebook

A Kállay Saunders Band “17” című dala kimagasló 42 ponttal végzett az első helyen. A zsűritagok örültek, hogy megint itt van, a legjobb dalait ide szokta hozni. Évről-évre egyre jobb.

Mujahid Zoltán lírikus On my own szerzeménye 36 pontot kapott. Nagyon nehéz dal volt. Szépen énekelt és jó volt a zongora is, de nagyon behatárolta a produkciót és másra nem maradt fizikuma Frenreisz szerint. Both viszont úgy gondolta, hogy a giccs felé mozdult el.

Péter Kőváry & The royal rebels is 36 pontot gyűjtött az It’s a riottal. Jó a dal, de sokkal több emócióval kellett volna előadni – szólt a kritika Frereisztől. Zséda szerint jó hangulata volt, olyan volt mint egy extra produkció, igaz se füle, se farka nem volt.

Az új bemutatkozó Kanizsa Gina stílusilag behatárolhatatlan dala, a Fall like rain 42 pontot kapott. Holtversenyben a dobogó csúcsára is ért vele. Caramel azon gondolkodott, hogy szinte tökéletes vagy tökéletes volt-e. Zséda szerint is zseniális volt a dal. Both szerint az egyik legkomplexebb szerzemény, de élettel volt megtöltve.

Fotó: Facebook

Szabó Ádám túlságosan is félve és görcsösen énekelt, mindazzal együtt, hogy jónak tartották a dalát, a Togethert, ami 38 pontot kapott. A nézőktől ő kapta a legmagasabb pontszámot.

Az összesített lista alapján öten jutottak tovább: a Kállay Saunders Band, Kanizs Gina, a Peet project, Chase és Mrs Columbo. A nézők pedig Szabó Ádámnak adtak újabb esélyt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

383356 17: The execution bed sits empty on Death Row April 25, 1997 at Texas Death Row in Huntsville, Texas. About 450 prisoners are on the Row. Texas has the most executions in the US each year. The inmates are executed by lethal injection. (Photo by Per-Anders Pettersson/Liaison)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.