Szórakozás

Sarka Katát egy gazdag celeb akarta felszedni

Igaz, hogy Sarka Katát már akkor sem kerülték el a milliárdosok, amikor még együtt volt Hajdú Péterrel, hiszen 2013-ban még Donald Trump is megpróbálta felcsábítani a hotelszobájába, de amióta egyedülálló, sorra környékezik meg. Az egyik legmegdöbbentőbb számára azonban az volt, amikor egy étteremben ült az egyik barátnőjével, majd feltűnt egy ismert celeb, aki ajánlatot tett neki.

Megszólított: Szia, hallom, hogy végre válsz. Köpni-nyelni nem tudtam, de azt válaszoltam, hogy igen. A férfi azt kérte, menjek vele félre, szeretne két mondatot váltani velem. A következőt mondta: nemsokára keresek egymilliárdot. Kikerekedett a szemem, és azt kérdeztem: mégis, mit kezdjek ezzel az információval? Akarsz belőle adni? Mire az ‘udvarló’ úgy válaszolt, csak gondolkodjak el ezen, mint jövőbeli gyümölcsöző lehetőségen…

– mesélte az ATV, Henrik angyalai című műsorában Sarka, akit ezt követően telefonon is zaklatott az ismert férfi, így le kellett tiltania a számát, hogy megszabaduljon tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik