Szórakozás

Sorstársai érdekében fedte fel magát az interszexuális modell

A 29 éves Hanne Gaby Odiele topmodell – aki többek közt a Balenciaga, a Marc Jacobs vagy az Alexander Wang kampányaiban is látható volt már – egy interjúban beszélt arról, milyen nehézségeken is van túl; és mindezt annak érdekében tette, hogy ne legyen végre tabu ez a téma.

Az interszexuális emberekben ugyanis férfi és női nemi jellegek keverednek, és az androgén-inszenzitivitási szindróma hatására a lányok XY kromoszómával rendelkeznek, tehát tulajdonképpen férfi génjeik vannak. A világ népességének 1,7%-a interszexuális az ENSZ felmérése szerint.

Odiele elárulta, úgy született, hogy hím ivarmirigyei voltak, és amennyiben nem távolították volna el őket műtéti úton, akár rák is kialakulhatott volna, ráadásul nem nem fejlődhetett volna egészséges lányként. Az operációra a modell tízéves korában került sor, ami nagyon megviselte; nem kevésbé az a tudat, hogy soha nem lehet majd saját gyereke. 18 éves korában pedig még egy hasonlóan megterhelő eljárás során hüvelyrekonstrukciót hajtottak rajta végre.

“Nem nagy dolog megbirkózni azzal, hogy interszexuális vagyok, de a műtétek olyan kínokat okoztak, amelyek a mai napig problémát okoznak” – mondta el a belga származású modell, aki az androgén-inszenzitivitási szindrómás nők jogaiért küzd, és akit büszke férje mindenben támogat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik