Szórakozás

Abaházi Csaba a legnagyobb fagyban éjszakázott a szabadban

24.hu
24.hu

2017. 01. 24. 15:28

Korábban a témában:

A Sláger FM reggeli műsorának rádiósa a földön aludva, mínusz 10 fokban töltött egy éjszakát a szabadban, hogy így hívja fel a figyelmet azokra, akiknek minden éjjel a hidegben kell aludniuk.

Miután elmúltak az ünnepek, hajlamosak vagyunk kevésbé figyelni egymásra, pedig a januári és februári fagyok ugyanúgy szedik az áldozataikat a hajléktalanok között. Néhány takaróval, meleg ruhával, bárki tud segíteni rajtuk. Én is adakozom, és erre buzdítom minden hallgatónkat!

Perceket tudtam csak aludni, mert borzasztóan hideg volt, szinte fél fokonként éreztem, hogy hűl a levegő. Hiába, vettem fel három nadrágot, a derekam és a lábam nagyon fázott. Volt egy pont, mikor úgy éreztem feladom, de aztán arra gondoltam, hogy egyetlen éjszakát legalább ki kell bírnom”

–  mondta el Abaházi Csaba, aki műsorvezetőtársához, Vágó Piroshoz is az utcáról érkezett meg kedd reggel.

Az utcán alvásra egyébként expedíciós hegymászók, Klein Dávid és Suhajda Szilárd készítették fel a műsorvezetőt, aki reményei szerint egy kis megfázással megúszta figyelemfelkeltésnek szánt akcióját.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.