Szórakozás

Máris támadják a márkát, ami Melania Trump beiktatási ruháját adta

Megjósoltuk, majd végül be is igazolódott: tényleg Ralph Lauren adta a 45. first lady beiktatási ruháját. De vajon jól járt ezzel az amerikai márka? Ezt ennyi idő alatt lehetetlen megfejteni, mindenesetre elég nagy össztűz zúdult rá.

Az új elnökfeleség eg olyan amerikai márka ruháját viselte, amelyik átalakította az amerikai divatot

– mondta a WWD-nek Trump egyik szóvivője, amiből egyértelművé vált, hogy maga a Ralph Lauren küldte a ruhát és nem egy boltban vásárolta meg Melania Trump, írja az ELLE.

Ezzel egy időben egy neve elhallgatását kérő Ralph Lauren alkalmazott azt nyilatkozta a Glamournak, hogy már most rengeteg panaszt kapnak a lépés miatt, ráadásul az emberek elkezdték használni a #boycorrralphlauren (azaz a #bojkottáldaralphlaurent) hashtaget.

Nem ez az első eset egyébként, hogy a márka first ladyt öltöztet, ráadásul ezt politikai oldaltól függetlenül teszi, ugyanis adott már ruhát Hillary Clintonra, Nancy Reagenre és Betty Fordra is.

Maga a tervező egyébként soha nem támogatott nyilvánosan egyetlen jelöltet sem.

Nem a Ralph Lauren az első márka, amit a Trump név miatt bojkottálni akarnak az emberek: az elnök lányának, Ivanka Trumpnak saját divatcége van, többen pedig nem vásárolnak azokból az üzletekből (Macy’s, Lord & Taylor, DSW), ahol árulják a termékeit.

Nézzük a tweeteket!

Grab your wallet, azaz Ragadd meg a pénztárcád – utal valaki a sajnos híressé vált Grab them by the pussy mondatra.

Akadt, aki a téli pulóverét dobja ki emiatt.

Nem mindenki negatív egyébként, többen akadtak, akik örültek a választásnak. „Alig várom a következő négy év divatját” – írta valaki Twitteren.

És akadt olyan is, aki megköszönte Ralph Laurennek, hogy nem ült fel a “Nem öltöztetem Melania Trumpot” vonatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik