Szórakozás

Pély Barna 17 év után lezár egy korszakot

A Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagja úgy döntött, hogy közel két évtized után kilép a Unitedból. Pély Barna egy egészen más stílust érez magáénak, mint amit 17 éven keresztül játszott a zenekarral, ezért most már nagyon szeretne önmaga lenni, hogy szólóban énekelhessen bluest.

Vannak olyan utak, amelyeken egyedül kell végigmenned és vannak olyan döntések, amelyeket nem közösen akarsz meghozni másokkal, hanem egyedül. Pontosan azért, hogy fejlődni tudjál. Egyszerűen azt érzem, hogy ez most csak így tud menni

– kezdte a Mokkában Pély, aki azt is hozzátette, nem az ellentétek vetettek véget a közös munkának.

Egyáltalán nincs bennem harag és szerintem bennük sincs. Az, hogy én nem velük játszom, nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket, hanem azt, hogy vannak olyan dolgok, amiket meg szeretnék csinálni. Nem lesz búcsúkoncert, hiszen pont az a lényege, hogy szakítottam egy korszakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik