Szórakozás

Király Linda nem ilyennek ismerte Lady GaGát

Stefani Joanne, azaz Lady GaGa nevét egy világ ismeri: az amerikai énekesnő, dalszerző és színésznő számos dala lett már vezető a slágerlistákon. Ismertté válása előtt GaGa zeneszerzőként dolgozott, s mint kiderült, az akkor Amerikában élő Király Lindával is volt közös projektje.

“Zeneszerzőként több dalt írtam például Bob Sinclernek is, köztük a Groupie-t. Amikor a Sesac cégnél dolgoztam, ott az volt a szokás, hogy közös munkára összehozták az énekeseket, ze­­neszerzőket. Ott találkoztam a hosszú barna hajú, Stefanival, aki ma már Lady GaGa. Eszméletlen te­hetséges, kedves, csendes, visszafogott lány volt. Kifejezetten félénknek ismertem meg. Ő is zenét szerzett, ott voltunk ketten és egy zongora. Elmondta, hogy sokat jár traviklubokba, melegbárokba, mert ott jó ötletei születnek, amiket szeretne belevinni a saját előadói, művészi világába. Ez még azelőtt történt, hogy befutott volna, úgy 2006 körül. Stefani éveken keresztül zenélt klubokban, több lemezszerződése is volt, de a siker váratott magára, pe­­dig zseniális zeneszerző volt. Aztán rátalált a megfelelő producer az Universaltól és Lady GaGa lett”

– mondta a Borsnak Király Linda, aki nemrég még arról nyilatkozott, hogy miért nem lett gyereke 7 év után sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik