Szórakozás

Somló Tamás özvegye: Az orvosok 2012-ben csak pár hónapot adtak neki

A zenész pontosan fél éve, 2016. július 19-én hunyt el. Somló Tamás utolsó pillanatairól és betegségéről özvegye, Gyöngyvér mesélt a Fem3 Caféban. Elmondta, hogy a családdal szívesebben beszélgetnek róla és idézik fel a közös pillanatokat, ám fényképeket és videókat még nem szeretnek visszanézni, mert túlságosan is felkavaró.

Nagyon nehéz teher cipelni, sok fájdalom volt, főleg az utolsó hónapokban. Nem lehet ugyan eldönteni, hogy ezt most leteszem, de lassan a helyére kerülnek a dolgok, mert nem lehet, hogy mindennap ennyire fájjon. Ami igazán megmaradt, ami annyira Tomi  volt, az az volt, hogy pár nappal, mielőtt elaludt – már nem nagyon kommunikált akkor velünk – megfogta a kezem és megcsókolta

– mesélt utolsó emlékéről az özvegy, aki elárulta, hogy a család már évek óta tudott a súlyos betegségről.

Igazából mi 2012-ben tudtuk meg, hogy baj van. Az orvosok akkor csak pár hónapot adtak neki. Lili akkor volt 12 éves és leültem vele és elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Innentől kezdve tudatosan figyeltünk egymásra. Tomi laza volt és nyugalommal viselte a betegséget is, ezért is tudott rácáfolni az orvosi jóslatokra, hiszen a pár hónapból évek lettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik