Szórakozás

Lajcsi felesége: Tudom, miért kerültem rács mögé

24.hu
24.hu

2017. 01. 19. 08:34

Korábban a témában:

Nemcsak a Kubából tegnap hazatérő Lagzi Lajcsi harcol az igazáért, hanem felesége, Boglárka is, aki a legfrissebb Story magazinnak szólalt meg az őt is érintő vádemeléssel kapcsolatban.

Bár az elmúlt hónapokban próbáltam elhitetni magammal, hogy talán felébredhetek ebből a szörnyűségből, még mindig nem könnyebbülhetünk meg. De én nem vagyok bűnöző, ahogy Lali sem, és ezt be is fogjuk bizonyítani. (…) Tudom, miért kerültem 2015-ben tizenkét napra rács mögé, és azzal is tisztában vagyok, hogy most miért vádoltak meg. Nem azért, mert bármit is elkövettem volna. Az igazi ok: én vagyok Lajos egyetlen gyenge pontja, velem próbálják megtörni, de ő nem fog elgyengülni. Küzdünk tovább!”

– mondta el Galambos Lajos felesége, aki a magazinban azt is elárulta, minden olyan tárgyat kidobott a házukból, amelyhez a hatóság emberei hozzáértek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.