Szórakozás

Lindsay Lohan a törököknek és majdnem elvesztett ujjának köszönheti új szemléletét

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2017. 01. 17. 16:07

Lindsay Lohan tényleg letörölte az összes fotóját Instagramról, és csak annyit hagyott az oldalán, hogy “Alaikum salam”, azaz a muszlimok hagyományos köszönését. A Twitterét is alaposan kiürítette, alig több mint negyven poszt maradt ( jelenleg ezek sem töltenek be), minden olyan kép és bejegyzése lekerült, ami a régi életéről szólt. Nincsenek se botrányok, se fürdőruhás képek, mintha meg sem történt volna, hogy 2012-ben még a Playboynak vetkőzött. Az első kérdés, ami felmerül, hogy a 30 éves színésznő

vajon felvette-e az iszlám vallást,

elvégre fotózták már Koránnal a kezében, és szír menekülttől kapott fejkendőben is, egyáltalán nem új, hogy nyitott a kultúrára. Lohan nem erősítette meg, hogy hivatalosan áttért volna, így csak találgatni lehet, mennyire gondolja komolyan, hogy muszlim lesz.

Lindsay Lohan még januárban nyilatkozta a Daily Mailnek,

mennyire izgatott, hogy egy új fejezet kezdődik az életében.

Minden erejével azon van, hogy kitörölje a múltat. Ha pedig ez a cél, van mit, a színésznő jó pár éve inkább csak a botrányaival kerül a lapokba, a Bajos csajok óta több mint 10 év telt el. Valahol 2007 környékén indult el a lejtőn, mikor bekokainozva vezetett. Akkor 1 nap börtönre, 3 év próbaidőre és 10 nap közmunkára ítélték, de itt még messze nem ért véget Lohan rehabos korszaka. Ittas vezetés miatt 2009 októberében további 12 hónappal hosszabbították meg a próbaidejét, hogy rendesen befejezhesse az alkoholproblémái miatt előírt elvonót, amit addig elfoglaltságaira hivatkozva néha kihagyott.

CANNES, FRANCE - MAY 17:  Lindsay Lohan attends the Chopard 150th Anniversary Party at Palm Beach, Pointe Croisette during the 63rd Annual Cannes Film Festival on May 17, 2010 in Cannes, France.  (Photo by Pascal Le Segretain/Getty Images)
Lindsay Lohan a 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon. Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images

Bírósági ügyeit a következő évben sem tudta rendezni, 2010 májusában a Cannes-i Filmfesztiválra elment, a tárgyalásán viszont nem jelent meg.

Lohannek persze volt mentsége, azt mondta, ellopták az útlevelét.

Csak 100 ezer dolláros (kb, 29 millió forintos) óvadék ellenében szabadulhatott. A bíróság heti rendszerességgel végeztetett alkohol-, és drogtesztet, amin Lohannek már júniusban sikerült megbuknia. 90 nap börtönt kapott, de jó magaviselete miatt két hét után szabadlábon távozott. Többször megjárta a rehabot, és csak 2012 márciusában zárhatta le 2007-ben kezdődött kokainos ügyét. Mindeközben többször vádolták lopással, emiatt viszont bizonyíték hiányában sosem ítélték el.

Egy hosszú fejezeten túl is vagyunk, ami messze nem azt jelenti, hogy Lohan életmódot váltott volna. Alig egy éve, hogy húgával egy manhattani bárban állítólag bezárkóztak a vécébe, majd amikor a pincér megkérte őket, hogy legyenek szívesek távozni, Lohan rasszista megjegyzésekkel vágott vissza, aztán le is köpött egy vendéget. És azt se felejtsük el, hogy tavaly nyáron még egy orosz talánmilliárdos, Egor Tarabasov menyasszonya volt. Lohan a legkevésbé sem titkolta a kapcsolatát, sőt, gyanúsan közeli fotók készültek róluk. Az eljegyzést azután bontották fel, hogy Tarabasov állítólag bántalmazta a színésznőt. A szakítás után a színésznő pont Instagramon hirdette, hogy minden oké, csak időre van szüksége.

LONDON, ENGLAND - MAY 26:  Lindsay Lohan and Egor Tarabasov attend a  private screening with Alice Temperley of Disney's Alice Through The Looking  Glass at the Bulgari Hotel on May 26, 2016 in London, England.  (Photo by David M. Benett/Dave Benett/Getty Images for Walt Disney / Alice Temperley )
Lindsay Lohan és Egor Tarabasov 2016 májusában. Fotó: David M. Benett / Dave Benett / Getty Images

Októberre már olyannyira összeszedte magát, hogy Athénban nyitott egy klubot az új barátjával, Dennis Papageorgiou-val, amit egyébként saját magáról nevezett el. A szórakozóhelyet úgy hirdette, hogy mindenkit szívesen látnak, és a megnyitón arról beszélt, hogy Görögország mennyit tett a Szíriából érkező menekültekért. Majd hozzátette, hogy az is jöhet, aki nem iszik alkoholt, van vízipipájuk.

Lindsay Lohan többször látogatott el török menekülttáborokba, és szinte a klub megnyitásával egyidőben adott interjút egy helyi csatornának. Pozitívan nyilatkozott Erdoğanról,

a júliusi katonai puccsra utalva dicsérte a török elnököt,

és felhozta azt az esetet, mikor 2015-ben egy szaúdi barátjától kapott Koránnal a kezében sétált New York utcáin, és szerinte rengetegen támadták.

Törökországban a nőknek szabad akaratuk van, fantasztikus hely. Azt csinálsz, amit akarsz, és mindenki elfogadja, miközben amikor Amerikában vagyok, és egy Koránt tartok a kezemben, én vagyok az ördög.

Az interjúban bár elhangzott Lohan szájából, hogy ez az én hitem az iszlámra utalva, de egyáltalán nem biztos, hogy hivatalosan is áttért. Mindenesetre leszögezte, hogy végzett Los Angeles-szel. New York túl gyors volt neki, ennek a korszaknak vége. És, hogy többek között minek köszönhetjük Lohan új szemléletét?! A balesetének, amikor majdnem elvesztette az egyik ujját.

Ha ez nem történik meg velem, ha nem vesztem el egy részem – és furcsamód nem gondolok erre, mikor meditálok –, nem maradtam volna Törökországban. Nem maradtam volna itt, és nem értettem volna meg, milyen érzés elveszteni egy végtagot.

(The Daily Beast, Eonline, Jezebel, CNN, Vice)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.