Szórakozás

Sztárban sztár+1 kicsi: Tóth Veráék megszenvedtek a produkciójukért

A gyerekekkel bővített átváltozóshow legutóbbi fordulójának nyertese Sipos Peti és Sztojka Vanessza lettek, ám az ő előadásuk mellett is akadt még kiemelkedő produkció.

A heti mesefelelős Tóth Vera és partnere, Farkas Zsolti voltak, ők a Shrek egyik jelenetét elevenítették meg a színpadon. A páros hozta az elvárt színvonalat, ráadásul most nem csak énekben, de mozgásban is odatették magukat a zsűritagok szerint. Mindezt úgy, hogy Vera külsejét nem az előnyére változtatták meg.

Az énekesnő az ogre Fiona bőrébe bújt, a zöld festéket pedig még most sem sikerült lekaparnia magáról, Zsolti pedig megkapta a műsor történetének legnehezebb maszkját,
így 3,5 kiló szilikonnal a fején kellett egyensúlyoznia és akkor még a kitömött hasáról nem is beszéltünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik