Szórakozás

Robin Thicke ellen gyermekbántalmazás miatt indult vizsgálat

A Los Angeles-i gyermekvédelmi szolgálat azután indított vizsgálatot az énekes ellen, hogy hat éves kisfia azt mondta az iskolában, apukája többször is elfenekelte. A szervezet azóta a gyereket és Robin Thicke-t is kihallgatta, ám a US Weekly informátora szerint nem találtak bizonyítékot arra, hogy a sztár bármi törvényelleneset tett volna.

Az anyukának, Paula Pattonnak azonban kapóra jött az egész ügy. A nő és Thicke 2015-ben váltak el, a gyermekfelügyeletért folytatott harc azonban még mindig folyik. Éppen ezért Patton gyorsan kérvényezte is a bíróságot, hogy korlátozzák exe láthatási jogát, hogy ezentúl csak napközben, felügyelet mellett találkozhasson Juliannel.

Az énekes egyébként kihallgatása során bevallotta, hogy nagyon ritkán és csak végső megoldásként alkalmazza a fenekelést, de ebben a fegyelmezési módszerben még feleségével állapodtak meg házzasságuk ideje alatt. Thicke azt is hozzátette, hogy exneje valószínűleg azért támadja, mert nem vehetett részt decemberben elhunyt édesapja, Alan Thicke temetésén.

Summer fun!

Robin Thicke (@robinthicke) által közzétett fénykép, 2016. Aug 15., 14:30 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik