Szórakozás

Zimány Linda: Harmincéves koromra változtam agyban

Zimány Linda a Fókusz után most  FEM3-ba ült be mesélni az életéről.

Az apropó az volt, hogy több fotósorozat is készült róla. A műsorvezetők kérdésére válaszolva elmondta, az ok prózai: azért van most több kép róla, mert sokat van itthon. Zimány azt is elmondta, harmincéves korára változott agyban, ami azt jelenti, hogy a nőiessége került előtérbe. Igaz, aggódott is, hogy

a fehérneműs képek összeférnek-e azzal, hogy ő jogász(jelölt).

A beszélgetésben szó volt még arról is, hogy nemrég kiderült, glutén-, tej- és tojásallergiája van, illetve a doktori cím semmit nem adott hozzá az elismertségéhez:

aki rosszindulatú, azt úgysem érdekli, aki viszont jó szándékkal közeledik hozzá, annak nem ez számít.

Egyébként Zimány a napi sajtón észrevette, hogy kevésbé merik bökdösődni, mert

most már ott ül az irodában és simán összedob egy keresetlevelet.

Egyébként jelentős stresszforrás az életében a két év múlva esedékes szakvizsga, ha azt letudja, akkor jöhet majd a család, gyerek, esküvő.

Az idei utazásokról is szó esett: bár nem szeret síelni, Kedves Ferencet elkísérné a hegyekbe és amíg ő síel, addig wellnessezik, vagy a hüttében várja minden kör után egy Jägerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik