Szórakozás

Ezért hagyta ott a családját Stohl András

Stohl András tavaly decemberben jelentette be, hogy második házassága is zátonyra futott, elhagyta a családját. A színész-műsorvezető már el is költözött feleségétől, Ancsikától, akivel két közös gyermekük is született.

Stohl elmondta: a család és a munka között kellett választania.

“Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam”

– mondta a Blikknek a színész, aki nem bánja, hogy idén is alig lesz ideje a szeretteire.

“Mindenki a saját életét éli, és abban kell minél jobban helyt állnia. Az évek alatt megtanították, hogy az őszinteség a legfontosabb, és ehhez igyekszem is tartani magam. A szerepeim, amiket a sorstól és a rendezőktől kapok, mind olyan szakmai kihívások, melyek teljessé teszik az életem. Persze közben háttérbe szorítva azt, hogy jó apa lehessek. Idén sem lesz ez másképp, és a sok munka miatt már látom, hogy alig lesz időm a családomra. De ez az én döntésem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik