Szórakozás

Szabadságra küldték Tóth Gabit

Tóth Gabi a napokban váratlan bejelentést tett közzé a közösségi oldalán, miszerint „televíziós színházi elfoglaltságai, stílusváltása és alkotói elvonulása” miatt bizonytalan ideig szünetelnek az Orfeumban, testvérével, Tóth Verával közös Sister Act koncertjei. A január 31-re meghirdetett produkcióban már Király Linda lép fel helyette. A koncert elmaradásának oka nem a Tóth testvérek közötti vita, hanem némi szabadság beiktatása.

“Nincs köztük konfliktus, sőt az a tervünk, hogy a Sister Act koncert újragondolva még nagyobb teret kaphasson. Kicsit szebben, kicsit jobban térhetnek majd vissza. Senki ne gondoljon arra, hogy ismét kenyértörésről lenne szó a lányok között. Gabi szabadságra vonul kicsit, bár ez így azért barokkos túlzás. Egyrészt lesz a Rapülők dupla koncert, másrészt az eurovíziós dalfesztivál, hamarosan pedig már Alföldi Róberttel készül a Passióra. A koncertjeit csupán ezek miatt ritkítottuk meg. (…) Alkotói szabadságra vonul, ugyanis az a dal, amivel az eurovíziós fesztiválra is neveztünk, az első olyan dala, aminek nem csak előadója, de a szerzője is egyben. Úgy viszont nem lehet dalt írni, hogy közben folyton rohan valahova. Pihennie kell hozzá. Az X-Faktor nagyon zúzós volt, rengeteg energiát kellett belefektetnie. Ezért küldöm szabadságra, mert néha befelé kell fordulni”

– mondta a Borsnak Gabi menedzsere, Schiwert-Takács László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik