Szórakozás

VV Somáról rengetegen akarnak pénzt lehúzni

Egy hónapja, hogy VV Soma megnyerte a Való Világ powered by Big Brother játékát, megszerezve ezzel a 36 milliós fődíjat, amelynek első havi részlete lassan esedékes lesz. A fiatal srác a győzelem után elárulta, hogy mire költi majd nyereményét és arról is beszélt, hogy csak szüleire, illetve legjobb barátjára, Pumped Gabóra hallgat, ha pénzügyi tanácsokról van szó. Somát azonban már az elmúlt hetekben is többen megkörnyékezték, némi anyagi támogatás reményében.

Már azon is meglepődtem, hogy elkezdtek felkeresni az exbarátnőim, de vadidegen emberek is kértek tőlem pénzeket a vállakozásukhoz

– mondta el a Borsnak a reality-nyertes, aki győzelme óta még csak lébecol. Továbbra is anyukája lakásában él és sem az iskolája befejezését, sem pedig a jogosítvány megszerzését nem sürgeti. Helyette inkább kiéli gyerekkori vágyait.

Első körben szeretném kicserélni a kanapénkat, meg jogosítványt szerezni, aztán majd persze egy lakást is szeretnék venni. De ismerve magamat már most tudom, hogy tuti veszek néhány felesleges dolgot. Például már rendeltem is magamnak egy videojáték konzolt, mert kiskoromban ez teljesen kimaradt az életemből.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik