Szórakozás

Sarka Kata: Tudok Peti barátnőjéről

A műsorvezető-üzletasszony fél éve hagyta el férjét, a gyerekekkel elköltözött a családi otthonból. Ezt követően ő és Hajdú is úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy házasságuk megmentésén dolgoznak, de az idő múlásával erre már ők is egyre kevesebb esélyt láttak. A válóperes tárgyalásokat ugyan félbeszakították, de Sarka Kata egyre inkább egyedülálló anyának nevezte magát, sőt decemberben már arról beszélt, hogy a jövőben majd szeretne egy harmadik babát – nyilvánvalóan nem Hajdútól.

Sarkánál azonban akkor telt be végleg a pohár, amikor arról jelentek meg cikkek, hogy Hajdú egy egyetemista lánnyal jött össze. Ekkor a Facebookon vetett véget házasságának, amihez tartja is magát.

A házasságunk véget ért, el fogunk válni. Én már csak a gyerekekre és a saját jövőmre koncentrálok. Tudok Peti barátnőjéről, de nem kívánok velük foglalkozni. Ahogy eddig, ezután is egyetértésben neveljük a gyerekeket, ennél fontosabb nincs számomra

– mondta a Blikknek Kata, akit korábban szintén hírbe hoztak egy férfival.

A pár mindkét tagja tagadja, hogy új ember lépett volna az életébe, ugyanakkor a másikról úgy tudák, már továbblépett.

Katával úgy döntöttünk, hogy hivatalosan is elválunk, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy sajnos nem tudjuk együtt folytatni. Azt a 9 évet, amit együtt töltöttünk, senki nem veheti el tőlünk. Két csodálatos gyermekünk van, ők mindig összekötnek bennünket, de más utakon kell folytatnunk. Szívből kívánom neki, hogy legyen boldog, és bár úgy tudom, megtalálta már a megfelelő embert, de nem foglalkozom velük

– nyilatkozta a Frizbi műsorvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik