Szórakozás

Szabó Zsófiék már tudják, mi lesz leendő gyermekük neve

Sokakkal ellentétben a szőke celebnek csodás éve volt tavaly, hiszen feleség lett. Férjéhez való ragaszkodását pedig nem csak azzal fejezte ki, hogy kijelentette ő is “cigány”, kiderült, hogy a nevét is felvette az esküvőjük napján. Sőt, a nagy napon már arról is döntöttek, hogy hogyan fogják nevezni leendő gyermeküket.

Mivel férj és feleség vagyunk, természetesen tervezgetjük a jövőnket. Az esküvőnk napján felvettem Zsolti nevét, azóta Kis-Szabó Zsófi vagyok. Akkor a leendő gyermekünk vezetéknevét is be kellett írnunk, és úgy döntöttünk, ő is Kis-Szabó lesz majd. Büszkék vagyunk az apukáinkra, azt szeretnénk, hogy a gyerekünk viselje a nevüket. A Kis és a Szabó is egy átlagos név, így egy különleges keresztnevet választunk majd. Konkrétum még nincs, ezen ráérünk még gondolkodni

– árulta el a Story magazinnak Szabó Zsófi, akinek már a szülés utánra is vannak tervei.

Azon viszont már sokat töprengtem, mi lesz, miután szülök. Úgy vettem észre, hogy azok a tévések, akik gyereket vállalnak, kétszer annyi energiával térnek vissza a képernyőre. Én is ilyen anyuka szeretnék lenni!

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik