Szórakozás

Mutatunk 10 fotót Klapka György elképesztő életéről

Mutatunk 10 fotót Klapka György elképesztő életéről

Néhány nappal a 88. születésnapja után elhunyt Klapka György legendás üzletember és koreográfus. Szerdán reggel még a tévében szerepelt, utolsó interjújáról itt olvashat.

Az üzletember 1928-ban született, a Színművészeti Főiskolán színésznek tanult, végül táncos lett belőle. Az NDK-ban volt szólótáncos, az NSZK-ban koreográfus, 1969-től pedig vállalkozó. Az NDK-ban embercsempészés miatt halálra ítélték, az NSZK-ban adócsalásért ítélték el, amiért börtönbe is került.

Ötször nősült meg, öt gyermeke született. Rengeteg vállalkozása volt, foglalkozott reklámügynökséggel, tánciskolával, a ’90-es évek óta diótermesztéssel, ezen kívül pedig arany, ezüst, ékszerek és briliánsok értékesítésével is.

Az alábbi képet maga Klapka György töltötte fel Facebookra, azzal a szöveggel, hogy “ezen a képen az első munkahelyemen vagyok”.

Fotó: Facebook/Klapka György
Fotó: Facebook/Klapka György

Szerencsére fennmaradtak fotók az üzletember táncos korszakából is. Na, felismeri Klapkát az alábbi fotókon?

02
Fotó: Facebook/Klapka György
Fotó: Facebook/Klapka György
Fotó: Facebook/Klapka György

Ez a kép még 1990-ben készült. Klapka és felesége, Mary Zsuzsi a Bihari úti ingyenkonyha előtt áll, amit az üzletember ez év szeptemberében indított. A Baj-társ ingyenkonyhára bárki betérhetett egy tál ételért.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ezen a 2012-es fotón Klapka Sas József humoristával beszélget, akivel azóta is jó barátságot ápolt, utolsó interjújában is említette, hogy együtt ünnepelték az üzletember 88. születésnapját.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Klapka 2013-ban alapította meg új reklámügynökségét, a Klapka Reklámot.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Még az úszók is vele kampányoltak 2015-ben a Magyar Úszószövetség videójában.

Klapka György (klapka györgy, )
Fotó: musz.hu

Klapka tavaly szeptemberben megkapta a vákuumcsomagolt bio dióért a Magyar Termék Nagydíjat a Parlamentben.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A következő képen Klapka a lányával látható, az üzletember annyit fűzött a képhez, hogy “ez nem sör, hanem almafröccs”.

Fotó: Facebook/Klapka György
Fotó: Facebook/Klapka György

Karácsonykor pedig együtt ünnepelt a Klapka Üzletház dolgozóival.

Fotó: Facebook/Klapka György
Fotó: Facebook/Klapka György
Olvasói sztorik