Szórakozás

Megszólalt Klapka György özvegye

Ahogyan beszámoltunk róla, szerdán 88 éves korában elhunyt Klapka György. Az üzletember és koreográfus özvegye, Kiss Mária elsőként a 24.hu-nak számolt be Klapka halálának körülményeiről.

“Több helyen olvastam, hogy Gyuri összeesett és elájult, de ez nem igaz. Egyszerűen itthon elaludt, és már nem kelt fel. Én találtam rá szerda délután, és én voltam az, aki összeestem a fájdalomtól. Megértésüket kérem, többet egyelőre nem tudok mondani, éppen a búcsúztatását szervezzük”

– mondta Mária, Klapka György ötödik felesége, akivel 2014-ben mondták ki a boldogító igent, ekkor már negyed évszázada éltek együtt.

Az özvegy hozzátette: Klapka temetésének időpontját még nem tűzték ki, erről hamarosan tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Klapka György korábban többször nyilatkozta, hogy végrendeletében feleségére hagyja diósát és házukat, s természetesen “gyermekei sorsát is elrendezte”.

Az üzletember korábbi feleségei közül Mary Zsuzsi volt a legismertebb, huszonnégy évig éltek együtt és négy közös gyermekük született. Klapka pont halála előtt találta meg Mary Zsuzsi búcsúlevelét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik