Szórakozás

Ez volt Klapka György utolsó interjúja

Nyolcvannyolc évesen elhunyt Klapka György legendás üzletember és koreográfus. Szerdán reggel még a Mokkában szerepelt, majd posztolt is közösségi oldalán, ám délután összeesett és elhunyt.

A szerdai adást Klapka azzal kezdte, hogy nagyon nehezen beszél, mivel meg van fázva.

88 voltam, beléptem a 89.-be, hát most mit csináljak? Még bírom. Egy darabig.

Arról is mesélt, hogy telefonon zaklatta egy férfi, de már elkapták az elkövetőt.

A születésnapját karácsony és szilveszter között egy összejövetelen ünnepelte, amin ott volt az egész családja és az összes barátja, a vendégeket pedig zenekar szórakoztatta.

A többiek kezdtek elszállingózni, mi pedig akkor kezdtünk mulatni igazán.

Az összejövetelen egy kis sérülést is szerzett, de mindössze annyi történt, hogy mikrofonnal megütötték a kezét véletlenül.

Öregember létemre roptam a táncot, ahogy tudtam.

Elmondta azt is, hogy hiába nem iszik soha, rengeteg italt kapott ajándékba.

Amikor a műsorvezetők jó egészséget kívántak neki, Klapka csak annyit mondott:

reméljük, még egy lesz legalább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik