Szórakozás

Terhessége miatt csúsznak Horváth Éva nagy álmai

Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy milyen vágyak szerepelnek Magyarország bakancslistáján. Listát a celebek is írnak: Horváth Éva például szeretne sokat utazni, de ez a terve most csúszik.

“A bakancslistámon főleg utazások szerepelnek. Úgy vagyok vele, hogy ha az ember világot lát, olyan élménnyel gazdagodik, ami az egész élete során elkíséri. Az első és legfontosabb úticélom Kongó, ahol hegyi gorillákat szeretnék látni. Láttam már róluk dokumentumfilmet, sokat olvastam a témában, és ideje lenne, hogy szemtől szembe lássam őket. Emellett nagy vágyam többek között, hogy eljuthassak Kínába egy érdekes földalatti barlangrendszerbe, valamint az Északi-sarkra. Viszont a baba születéséig biztosan nem fogok utazni, most maximum tervezgetésre van lehetőségem”

– mondta Éva, aki hosszú időn át titkolta terhességét.

A Meglepkék.hu felméréséből kiderül, hogy számottevő azoknak a száma akiknek a titkos vágya valamilyen erotikus élmény. Sokan hazánkat szeretnék jobban bebarangolni, míg mások civilizációtól elzárt helyekre vágynak eljutni, néhányan pedig űrutazásról álmodnak. Népszerű még a különleges élmények átélése is. A válaszadók 43%-aszeretne élete során legalább egyszer valami rendkívülit átélni. Például ejtőernyőzni, vadvízen evezni, búvárkodni, delfinekkel úszni vagy tengerparton lovagolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik