Szórakozás

Gallusz Niki és barátnője már túl vannak az eljegyzésen

24.hu
24.hu

2016. 12. 24. 08:01

Korábban a témában:

A színésznő már hat éve van együtt nyolc évvel fiatalabb párjával, akiről megismerkedésükkör azt sem tudta eldönteni, hogy fiú-e vagy lány. Habár Gallusz Niki már korábban is megmutatta Laurát és beszéltek kapcsolatukról, most olyan titkokat is elárultak, amiket eddig még soha.

Kiderült például, hogy ők is szoktak veszekedni, de gyakran kötnek egymással kompromisszumokat is. Arról is szó esett, hogy ha lehetne közös gyerekük, akár ötöt is bevállalnának, de örökbe fogadni nem akarnak és apajelöltet sem keresnek. Abban viszont biztosak, hogy ők már így is egy családot alkotnak: Laura ugyanis eljegyezte a színésznőt és már sajátos templomi szertartásukon is túl vannak.

Jólesett, hogy mondta nekem, szeretne valamit adni, ami mindig velem van. Közös tetoválásunk van egyébként, több is, de most valami ékszerre gondolt. Bécsben voltunk, ott felfedeztünk egy nagyon vékony gyűrűt. Három gyűrűm van, három évig gyűltek. (…) Bementünk egy templomba, nem volt fontos, milyen templom, nem ez volt a lényeg. Szerettünk volna megélni egy szent pillanatot. Ez egy elköteleződés. Nem mások előtt, hanem nekünk, a Jóisten előtt. Leültünk, imádkoztunk, meditáltunk, a szeretteinkre gondoltunk, én megkaptam ezt a gyűrűt, összebújtunk kicsit és beszélgettünk

– mesélte Gallusz Niki.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.