Szórakozás

Ezért titkolta terhességét Horváth Éva

Néhány napja, hogy Horváth Éva egy kismamafotóval bejelentette terhessége hírét. A 38 éves modell-műsorvezető ügyes trükkökkel titkolta el terhességét, de eddig arról nem beszélt, hogy miért várt eddig a nagy bejelentéssel.

A modell most a Mokkában mesélt arról, hogy milyen nehezen élte meg a várandósságának első időszakát, miközben szervezete könnyen, tünetek nélkül vészelte át ezt a szakasz. Az ebből eredő aggodalom már a múlté, de a tavasszal érkező baba nemének nyilvánosságra hozatala még várat magára.

“Van egy olyan kritikus időszak, amikor az ember nem szokta ezeket elmondani. Ezen már túl vagyok. Vizsgálatokhoz volt köthető, addig nem akartam bevállalni, de már minden szuper”

– mondta Horváth Éva, aki eddig annyira jól viseli a várandósságát, hogy már bajt sejtett.

“Az interneten azt olvastam, hogy nagyon jó, ha a kismamának vannak tünetei, mert ha nincsenek, az korai vetéléshez vezet. Ekkor nekem végem volt. Innentől kezdve sűrűbben kellett ultrahang-vizsgálatokhoz járnom, hogy megnyugodjak, minden rendben van odabent.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik