Szórakozás

Sarka Kata szerint Gelencsér Timi sokkal szebb, mint a világverseny dobogósai

Vasárnap este megválasztották Amerikában a világ legszebb nőjét, aki sajnos nem a magyar Gelencsér Tímea lett. A Miss World világversenyének első helyére idén a puerto ricói induló került, Sarka Kata szépségkirálynője pedig csak a top 20-ig jutott.

Emiatt most mindenki csalódott, hiszen Gelencsérrel az előzetes jóslatok elhitették, hogy akár a dobogóra is felkerülhet. A szépség azonban már akkor érezte, hogy nem a “jó győz a végén”, amikor a Miss Talent alversenyében “igazságtalanul” nem őt hozták ki nyertesnek.

A legnagyobb esélylatolgató oldalak top5 max top10 közé vártak, és a bennfentesebb emberek is ezt mondták a táborban és a lányok egyaránt ezt találgatták. Ha ez nem lett volna így, talán nem csalódok ekkorát

– írta közösségi oldalán Tímea.

Sarka Kata – aki kislánya miatt nem tudta a helyszínen támogatni szépségkirálynőjét – sem elégedett az eredménnyel. Szerint a magyar lány sokkal szebb, mint az udvarhölgyek.

Timire nagyon büszke vagyok, de nekem kissé csalódást okozott a végeredmény. Mindenhol, egymástól független portálok is a legjobb három közé sorolták a magyar versenyzőt, végül mégsem fért fel a dobogóra. Az első helyezettel, a Puerto Ricó-i lánnyal egyetértek, mert valóban gyönyörű, de Timi szerintem a második és a harmadik helyezett lánynál is szebb

– mondta a Blikknek Sarka.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik