Szórakozás

91 év után először kellett megszakítani a BBC időjárásjelentését, mert a másnapos időjós élő adásban öklendezni kezdett

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2016. 12. 20. 17:12

Sajnos mindannyian tudjuk, hogy milyen érzés a másnaposság. Ezt a kibírhatatlan állapotot még pihenve, ágyban, párnák között is nehéz elviselni, pláne, ha az ember még dolgozik is közben. Valami hasonló poklon kellett keresztül mennie a BBC rádiós időjárásjelentőjének, Tomasz Schafernakernek is. Mint kiderült, Schafernaker az előző estét a brit közszolgálati tévé karácsonyi partiján töltötte, ahol alaposan berúgott.

Másnap Schafernaker időjárásjelentés közben először elkezdett fura hangokat hallatni, először nem lehetett tudni, mi a baj, de aztán a köhögés és a sűrű öklendezés mindent világossá tett. Az időjós, egy időre le is nyomta az úgynevezett köhögő gombot, amellyel rögtön megszakítja az adást, ám később visszatért, majd elnézést kért.

A tette amellett, hogy nem szokványos, még történelminek is számít, ugyanis a BBC rádiójában 91 éve, vagyis az indulás óta nem fordult elő, hogy megszakították volna az időjárásjelentést.

Kösz alkohol, ennyit a hiteles tájékoztatás fellegváráról.

Metro

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.