Szórakozás

Weisz Fanni idén már nem koccint Áder Jánossal

Tavaly szilveszterkor Weisz Fanni állt ünnepi beszéde idején Áder János mögött, s a siket és na­gyothalló nézők számára jelbeszédre fordította az államfő szavait. A végén együtt koccintottak a 2016-os évre – a je­lenet olyan kedvesre sikeredett, hogy Áder külön köszönetet is mondott Fanninak a közreműködésért. A Bors információi szerint azonban idén Fanni nem koccint az államfővel, ugyanis a modell lemondta a szereplést.

Fanni távolmaradásának oka: a szép fiatal lány környezetében élők nehezményezték, hogy Fanni ingyen vállalja a szereplést, holott akár gázsit is kaphatna a jeltolmácsolásért.

Fanni nemrég a Pécs város arca megtisztelő címtől is egyik pillanatról a másikra esett el. A fiatal lány életébe az év elején belépett egy menedzser, aki úgy gondolta, kevés az a havi ötvenezer forint, amit Fanni Pécs városától kap mintegy támogatásképpen, melyért cserébe jótékonysági akciókban vett részt, reprezentatív megjelenései voltak, plakátokon szerepelt. A férfi állítólag besétált a pécsi városházára, és közölte: mától Fanni háromszázezret kér. A lap értesülései szerint a bejelentést döbbent csend fogadta, hiszen Fanni egy megtisztelő díjat kapott, amire a város minden szülötte büszke lehetne, nem állást. A díjjal járó összeg mértéke nem alku tárgya. Igaz, arról nem tudunk, hogy az összegért cserébe kötelezően elvárták-e tőle a reprezentatív megjelenéseket.

A Borsnak mindezt egy bennfentes azzal magyarázta, hogy Fanni a fogyatékossága révén egy komoly szűrőn keresztül érzékeli a világot.

“Azt tudja, amit mondanak neki. Befolyásolható személyiség, aki rendkívüli módon kiszolgáltatott is a siketsége okán. Amikor minden percét az édesanyjával töltötte, akkor az ő szemén keresztül látta a világot. Amikor ez a V. nevű menedzser volt mellette, akkor pedig csak rá hallgatott. Most szerelme, Péter a füle és a szája is”

– nyilatkozta egy közeli ismerős a kialakult helyzetről.

A siket modell egyébként korábban szinte soha nem került a magánéletével a bulvárlapokba, az utóbbi hónapokban azonban kitálalt a családja. Édesanyja, anyai nagymamája és több barátja is nyilatkozott Weisz Fanniről, és kiderült, hogy senki nem rajong a párjáért, Péterért, aki nem olyan rég el is jegyezte a szépséget. A hozzátartozók szerint a férfi átvette az irányítást Fanni élete felett, és ennek köszönhető, hogy már anyukájával sem áll szóba. Még arra sem reagált, amikor két hete megüzenték neki, hogy meghalt az apai nagymamája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik