Szórakozás

Győrfi Pál hét év után először romantikázott kettesben a feleségével

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője ugyan mindennél többre tartja családját és gyerekeit, de mégis nehezen viseli, hogy feleségével az elmúlt évtizedben nem igazán sikerült elutazniuk kettesben.

10 éve ismerem Adriennt, 7 éve vettem feleségül, az első perctől arra törekszem, hogy a romantika része legyen az életünknek. Apró kis figyelmességekkel folyamatosan meglepjük egymást. Ahhoz viszont mindig nagy szervezésre van szükségünk, hogy a három gyermek nélkül kimozduljunk otthonról. Ilyenkor legtöbbször bébiszitter segítségére szorulunk. Moziba, koncertre, vacsorára szoktunk néhány órás kimenőt kapni

– magyarázta Győrfi Pál, aki a hosszú évek után, most végre alkalmat teremtett arra, hogy párjával kettesben töltsenek egy hétvégét. Fiúk, Ádám már iskolás, a legkisebb, Lilla is már óvodába jár, így rá tudták őket bízni a nagyszülőkre, amíg ők Siófokon élvezték a wellnest és a luxust.

Minden adott volt a pihenéshez, a telefonomat persze nem kapcsoltam ki, mert bármikor bármi történhet, apa vagyok és szóvivő, jó esetben ebben a sorrendben. Már másnap érdeklődtünk izgatottan, hogy minden rendben van-e a kicsikkel? Furcsa volt a gyerekek nélkül elutazni, de annyi minden lekötötte a figyelmünket, hogy nagyon hamar elszaladt a szabad hétvége. Még sosem koktéloztunk egy jakuzziban ülve és nem ugrottunk az ágyból rögtön a pezsgőkádba. Itt egy óriási kád és infra szauna is volt a szobánkban, persze mindkettőt kipróbáltuk.

Galéria
Fotó: Fénypont Média

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik