Szórakozás

Bockhor bocsánatot kért, de továbbra sem ismeri el, hogy hibázott

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Bochkor Gábor csütörtökön is hozta a formáját reggeli rádióműsorában. Korábbi bunkó megjegyzéseinek sorát azzal folytatta, hogy kollégájával, István Dániellel együtt rászálltak az Önindító női műsorvezetőjére, Bella Gabriellára, akit azzal hecceltek megállás nélkül, hogy ő igazából egy női testbe bújt férfi lélek. Miután Bellát többször megsértették női önérzetében, sőt napok óta Gézának szólították, a műsorvezető felállt és otthagyta az élő adást.

Bochkor mindezek előtt érthetetlenül állt és még akkor sem látta be, hogy hibázott volna bármiben is, amikor sorra érkeztek a visszajelzések, hogy bocsánatot kéne kérnie. Péntek reggel még Friderikusz Sándor – aki Bella helyét vette át, ugyanis a rádiós már csak a hírszerkesztői feladatát volt hajlandó felvenni – is erre buzdította, de Bochkor végül egy hallgatói üzenetre adta be a derekát – írja a Blikk. Végül elnézést kért kolléganőjétől, de hozzátette, hogy továbbra is azt gondolja, nem hibázott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik