Szórakozás

Berki Krisztián kitiltotta az ajándékokat lánya szülinapjáról

Berki Krisztián és Hódi Pamela szeme fénye, a kicsi Natasa Zselyke nemrégiben töltötte be harmadik életévét. A kislánynak luxus születésnapi zsúrt szerveztek a szülei, ahová a család összes barátját meghívták.

“Nati semmiben sem szenvedhet hiányt, ezért is döntöttünk úgy, hogy kibérelünk egy teljes játszóházat és meghívjuk a barátainkat egy nagy közös ünneplésre. Több mint 50 vendég jött el, Natinak három tortája volt, valamint több mint 365 darab ajándékot kapott. Hiába kértem meg a barátokat és az ismerősöket, hogy ne hozzanak semmit, annyira nem vették ezt figyelembe, hogy külön tárolót kellett kibérelnem az ajándékoknak. A jövőben ezt határozottabban fogom tiltani, de most azt a megoldást találtuk ki, hogy jövőre minden nap kap majd valamit ezek közül”

– mondta Krisztián, aki hozzátette: Natit a Minimaxon látható Kicsi Gesztenye Klub szereplői is koncerttel szórakoztatták a születésnapon, hiszen a kislánynak ők a legnagyobb kedvencei.

Fotó: Kicsi Gesztenye Klub
Fotó: Kicsi Gesztenye Klub

“Nyáron látta őket először egy rendezvényen fellépni. Annyira magával ragadta az egyik szereplő, Napsugár, hogy azóta a tévében és az interneten is folyton őket nézzük. Sokat mondogatta, hogy szeretné a szülinapján is látni a Kicsi Gesztenye Klub szereplőit, s az álma teljesült is: több dalt is előadtak neki a zsúron, aztán jól megölelgette, megpuszilgatta a szereplőket”

– mesélte Hódi Pamela.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik